Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1961-07-27

fis * - 6 — , A pártszervezetek pértépitő munkáját az ilyen dolgok megnehezítik. Ugyanez vonatkozik a liberálisan cselekvő pártszervezetekre ie » amelyek azt mondjak; minden ember elfer a pártban. Olyan értelemben adjon a VB segítséget a pártszervezeteknek, hogy a fegyelmi munka épitő legyen és ez a helyes módszer hasson ki a környezetre is. ^ Ugyancsak itt kell megjegyezni, hogy ha a tagjelölt felvételeknél alaposabban bírálunk embereket, a fegyelmi ügyek is kisebb szambán fordulnak majd elő. Pl. Szebenyi et. az iszákos tagjelöltre azt mondta, majd megnevelődik, és másfél év után az illetőt; ki kellett zárni a pártból, mert nem hogy megjavult volna, hanem még részegesebb lett. Ilyen dolgokra vigyázni kell. Bihari et.; Javasolja, hogy az eddigi gyakorlaton, formán ne változtas­sanak, nem olyan sok ez a munka, el tudják dönteni az alap szervez éti fegyelmi ügyeket is. így legalább látja a VB, milyen esetek fordul­­nak elő a pártszervezetekben. Bizonyos mértékig látják, milyen fe­gyelmi ügyekkel foglalkoznak az alapszervez etek, igy legalább fel. tudnak figyelni a túlzott engedékenységet tanúsító szervezetekre. ✓rá Kőszegi elvtársat figyelmeztették már túlzott szigorúságáért, akkor > ugy reagált a bírálatra; majd nem állítunk senkit fegyelmi elé! Ha a statisztikát nézi, megállapítható, hogy a fegyelmi ügyek nagyság, rendben, 1958~59“60-as évet tekintve, csökkenő tendenciát mutatnak. Ahogy az előterjesztett ügyekre visszaemlékszik, 1961-ben még ennyi sem lesz. Egyetért azzal, hogy minden ügyet nem lehet teljesen egyformán el­bírálni és nem lehet azt mondani, hogy ikráén és ilyen vétségért ez és ez a büntetés jár. Itt elsősorban ez emberek türelmesebb tanítása, nevelése kell, hogy a domináló legyen és hogy minden kisebb vétség miatt ne hurcoljuk meg az embereket. Sajnos, ahogy az eseteket vizs­gálják, mindig van olyan dolog is benne, hogy: most mit is csinál­junk. Ha valaki lop, azért mégis csak meg kell büntetni. Egyetért Stadinger et. indítványával, hogy ezt vigyük a titkári érte­kezlet testületé elé, a szükséges következtetések, levonása végett. ✓-x Miután most két titkári értekezlet napirendjét a végrehajtóbizottság már rögzítette, és mert nem kell azonnal titkári elé vinni, ugy kell dönteni, hogy három hónapon belül. Egyetért azzal, amit Szabó Piroska elvtársnő a fellebbezésekkel kap­csolatban felvetett. Schwetter elvcársnőt felkérték, hogy kérje egy régebbi pártfegyelmi büntetésének törlését, de mai napig sem tette ezt meg. Most ismét kérni kell, hogy ezt kérje. ' Miután figyelemmel lehet kisémi a felvett tagjelöltek tagje löltségi idjét, ugyanígy a fegyelmi bizottság is figyelemmel kisérheti az egyes pártbüntetéseket és kezdeményezheti a pótbüntetések eltör - lésének kérését. Fel kell hívnia a fegyelmi bizottságna k a titkárok figyelmét, hogy melyik pártbüntetée törlésének kérése van napirenden és kérni kell a titkár elvtársakat, hogy vizsgálják meg az ügyet, Mathisz elvtársat kéri, kísérje figyelemmel ezt a dolgot és időközön­ként figyelmeztesse a pártszervezetek titkárait a pártbüntetések tör­­, lésére. Ugyancsak fel kell hivni a pártszervezetek figyelmét, hogy éljenek a tagok a fellebbezés jogával. Az anyag is hangsúlyozza, kik is élnek a fellebbezéssel. Példának hozza fel a Közért volt vezetőjének ügyét, akinek átigazolási kérelmét a pártvezetőség az ellenforradalom után visszautasította. Most lamentál, hogy a pérttitkár személyi bosszúja volt ez ellene, és mellé még néhány rárttag levelét is hozza, melyben ezek a párttagok a volt igazgató 'mennybemenetelét" hirdetik meg való­saggal. Az ilyen emberek fellebbeznek döntések ellen. % t ^----------------------------------­­­­­^ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom