Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1961-02-09

- 4 -í megállapitasa és a határidő náluk decemberben van. Az a tény, hogy más üzemekben túlzott számokat említenek a keresetcsökkenéssel kap­csolatban, kihat az ő dolgozóik hangulatára is. Úgy látják, náluk sokkal nehezebb lesz az embereket megnyugtatni, annak ellenére, hogy még nem tudnak konkrét számokat adni. Egyébként náluk a minisztérium országos jellegű normákat fog megállapítani. Jelehleg úgy néz ki, hogy az építőiparban, igy náluk is, a szeptemberi ha tározat ebben az évben nem is fog megvalósulni. A feladat ebben az évben nem a terv túlteljesítése lesz, hane a minőség megjavítása. Felvetették a dol­gozók, ho'yan lehe t majd nyereséget elérni, ha csak s zázszázalékra teljesitik a tervet. Meg kellett magyarázni nekik, hogy helytelenül értelmezik a nyereségrészesedést, mert az nem egyenlő a terv túltelje­sítésével. A jelenlegi hangulat alapján megállapitha tö, hogy még min­dig nem eleget és nem megfelelően foglalkoztak az emberekkel. 3' Pomázinc et.: Az intézkedési tervet, elkészülte után pártbizottsági, sza ks zorveze ti bizottsági ülésen, üzemrészenként csoportos beszélgetés során a párt- és a szakszervezeti aktivá k megvitatták. Nagyon sofche— r' lyütt felvetődött, hogy az ellenforradalom óta, több vHalat egyál­talán nem foglalkozott norma kérd és ekkel és ezeken ^helyeken egyálta­lán nem voltak norrnakiigazitások, A maguk üzemrészében ilyen probléma nem volt, mert az ellenforradalom óta sokszor voltak norma változta­tások. Állandóan figyelemmel kisérik e kérdéseket és ahol kiugráso­kat tapasztalnak, azonnal intézkednek. Ennek következménye, hogy ná— 1^k..a norma ki igazi tus nem is okozott nagy pánikot. Az 1270 dolgozó közül jelenleg kb. 180-200 főt érint a kiigazítás, ezek közül is első­ként a láncoló üzemrészben történt ez meg. Itt azonban az érintett dolgozók ezt^tudomásul vették, ugyanis a kiugrásaik bizonyos műszaki, termelékenységet emelő intézkedések következményei voltak. Mígbeszélték, hogy a munkaügyi osztály közli majd a párttal és a szak­szervezettel, melyik üzemrészben folynak éppen a felmérések, hogy itt megfelelően tudjanak intézkedni. r\ Dobos et.: Véleménye szerint a termelési tanácskozások lefolyása, kerüle­ti szinten, jónak mondható. Tükrözték azt a politikai munkát, amit a kerületi PB az aktíva értekezlet utján, valamint a pártszervezetek ^ irányításával végzett. Megállapítható, hogy a társadalmi és gazdasági szervek ezt a feladatot igen komolyan vették. Észrevétele továbbá, hogy az üzemek vezetői megértették a kerületi PB azon intelmét, hogy , csinuljana k a Politikai Bizottság határozatából csak norma—kérdést. A termelési tanácskozások is tükrözték, hogy ezt sikerült valóraválta­­ni. Nem voltak csak büfé-gondok és csak norma-kérd és ek, hanem a leg­fontosabb kérdésekről esett szó. Nagyon helyes, okos javaslatok szü­lettek egyes helyeken. Például a Fővárosi Motornál, ahol részt vett a termelési tanácskozáson, az emberek nem. azt mondták, hogy már me­gint norma lesz, hanem kérték, hogy a vezetők teremtsék meg a feltété let annak, hogy a folyamatos karbantartásnak eleget is tudjanak tenniT ( fovábbi tenn/dőnek látja, hogy az addigi politikai és gazdasági jel­legű munkát tovább ke lefolytatni. jfa-SS Árjelentés állásfoglalása, elemzése általában megfelel a hely­zetnek es a benne foglalt javaslatok, vélemények helyesek. A kerületi PB iránymutatásai alapján fogtak hozzá üzemükben a termelési tanács­kozások^ megtartásához. Már a decemberi taggyűlése k után, különöskép­pen pedig most mutatkozott érdeklődés a dolgozók részéről a termelési tanácskozás iránt. Itt is megmutatkozott, hogyha megfelelően vetünk ± .. MaaaMWWiwmihimuhüimiihb mmiirrinnH nini xébmkh!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom