Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1961-07-13

fi; ! * Ezért különös élességgel merülnek fel a technológiái kérdései, másrészt mivel uj gyártmányok lépnek a termelésbe, ilyen harci játékok folynak, hogy a norma milyen legyen. Ilyenkor a problémák kiéleződnek. Igen sok a kialakított normák között a hibás norma, ami kedvezőtlen hatást vált ki a dolgozókban. így a norma kérdések­nél a hangulat nem javult, hanem romlott. Másrészt igen gyakran előfordul a norma megváltoztatása korszerű előírás^nélkül. Gyakran előfordul, hogy a dolgozók által alkalmazott technológia jobb, mint ami elő van irva. ifiyenkor a dolgozó senki­nek sem szól, a művezető sem szél, mert a műhely saját tervéhez van kötve, tehát csak erkölcsileg van érdekelve, hogy a vezetők figyel­mét felhívja, anyagilag nincs. Ezek elég gyakori jelenségek és '"erő­feszítéseink közben derül ki, hogy egy-egy feladatot csak nagyon hosszú idő múlva tudunk megoldani, ezért áthidaló intézkedéseket alkalmaznak.á technológiák kidolgozása helyett felülvizsgálnak, toldosnakáfoldoznak és nem jutnak előbbre, mert a technikus gárda p műszaki színvonala nem kielégítő. Ezért fel kell hivni a figyelmet hogy itt kell a színvonalat javítani. Náluk sok technikus vari, azonban a színvonal körül van a baj, itt segíteni csak a szakérte­lem javításával lehet. A műszaki intelligencia javítását előtérbe kell helyezni. Véleménye szerint a technológiai kérdésekben nem állunk nagyon jól, lassan mégy előre, nem kielégítő ütemben. A másik dolog a munka kategorizálása, itt nem valami újdonságról van szó. A ^fizetés tényleges alapja a munka, a kategorizálás,a munka elosztásának alapja, a személyi kategória. Ha ilyen bérezési for­mát választunk a belépő ember számára, akkor a személyi besorolás jelentőségét kikapcsoljuk. A jelenlegi bérrendszerek mellett a meg­lévő ellentmondásokat leküzdeni nem is lehet, erre fel kell hivni a vállalatok figyelmét, hogy a munkaügyi osztályok tekintetében, ezt vegyék figyelembe. Itt a munka elosztása körül, ha nem vigyá­zunk differenciák lehetnek. Tehát fel kell hivni a pártszerveze­tek figyelmét, hogy a munka elosztása szempontjából különleges fela­­datok hárulnak az e^yes pártszervezetekre. A következő hosszú idő ; ! P óta ^folytatott kérdés, hogy a norraaproblémák hHxxátarknxxanak^gxxx hová tartozzanak a munkaügyi osztályhoz, vágy a műszaki osztályhoz. Ők azt a megoldást választották, hogy a műszaki osztályhoz tartoz­zon, ez nem mindenütt van igy, ezért fel kell hivni a vállalatok fúgyelmét, hogy újra mérlegeljék, nem egészséges, ha a normairoda a munkaügyi osztályhoz tartozik, igy keletkeznek azok a problémák, hogy a technológia és norma nem fut együtt.A munkaügyi osztály in­kább az ellenőrzéssel és a létszámtervezéssel foglalkozzon. 1 Mégegyszer megismétli, hogy a jelentést egy kicsit a pozitív oldalát hangsúlyozza ki. gető et.: Egyetért azzal, amit Stadinger elvtárs felvetett, ugy látja, nogy 3okkal több a probléma, mind ami fel van vetve. Igaz, hogy nagyon sok történt, ez nem vitás, az is biztos, hogy rengeteg in­tézkedés született. A jelentés azt mondja, hogy a szeptemberi ha­tározat végrehajtásával kapcsolatban a technológiai intézkedéseket végrehajtották, ez sok mindent takar. Nem azt állítja, hogy ilyen jellegű intézkedések nem történtek, nem is az a baj, hogy nem tör­téntek, hanem hogy a norma nincsen összhangban a technológiával. Ezen a területen nagyon keveset léptünk előre. Javasolja, hogy a következő időszakban mint egy fő feladatot jelöljék meg technoló­giával való foglalkozást, a normáknak a technológiához való igazí­tását. Egy csomó helyen mechanikus normarendezés történt, pedig erre igen sokszor felhívjuk a vállalatok figyelmét és ez a veszély még ma is fennáll. Nemcsak a Budapesti Harisnyagyárról van szó, hanem a kikészítő gyárakkal kapcsolatban is igen sok példát tudna felsorolni. Egyik probléma, hogy veszteségidő tanulmáyokat kellett végezni a különböző iparágaknál, azonban a probléma ott van, hogy ezzel kapcsolatban kevés intézkedés történt, továbbá, hogy a munka-I ________

Next

/
Oldalképek
Tartalom