Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1961-07-13

I A fiatalok véleménye a mozgalomról, az anyagban is szerepel, 1 n fiatalok kb. fele már 1959-ben jelentkezett, ez azt mutatja, hogy a fiatalok becsülik a mozgalmat, arainak jelvényeit is szívesen hordják, mert meg kellett dolgozni érte, azért vala­mit tenni kellett. A fiatalok azt szeretnék, ha minél előbb értékelnék, hogy teljesitették-e a követelmény valamelyikét, ezzel azonban probléma van, mert az üzemek többségében elhanya­golják a kiértékelést. Jelvényt csak az kap, aki teljesítette a követelményt. A KISZ funkcionáriusok részvételével kapcso­latban elmondja, Hogy tudomása szerint szinte kivétel nélkül mindenki részt vesz a mozgalomban. Ratulovszky et: Pontosnak tartja, hogy ide került a VB ele az #anyag és a VB foglakozik a fiatalok munkájával, annál is inkább, mivel rendkívül fontos a fiatalok nevelése, a munka, ahol a legtöbbet formálódik az ember. Az anyag szerint a„mozgalom f termelési részének irányítása kicsúszik a# kezükből. Náluk az mm üzemben elég nagy súlyt helyeznek arra, hogy a fiatalok mun­“ kában való részvételét messzemenően biztosítsák. A pártszer­vezet is sokat foglalkozik ezzel. Nem tudja, hogy a pártszer­vezetek e munkában való részvételt segítkk-e, hogy megfelelő munkafeltételeket kapjanak. Az az érzésé, hogy ezen a terü­leten a pártszervezetek nem kellően segítik a fiatalokat. Ugyanakkor a KISZ Bizottság sem fordít kellőgondot erre a fo követelményre. Véleménye, hogy ezen a területen párt­szervezeteknek fokozottabb gondot kell fordítani. Megnézni, \ I hogy milyen segítségre van szükség, hogy a munkának ezt a részét is előbbre tudjuk vinni. 'Ezen a területen náluk is vannak hibák, hogy feladatokat adjanak a fiataloknak.£Ebbol a szempontbél a gazdasági vezetőkre is komoly feladat hárul. f Náluk felajánlásokat tettek, hogy csoportokat hoznak letre es ahol szükséges fiatalokat állítanak be, ebben meg nem döntötte! Ez mutatja, ha a feladatokat adunk a fiataloknak belőlük komoly tartalékot tudunk kapni. A javaslatokkal, amik . 0%, a jelentésben szerepelnek, egyetért, még hozzá tenne, hogy ■ l ' a gazdasági vezetők is nagyobb mértékben foglalkozzanak a fiatalok munkába valé bevonásával. Hartné et: Véleménye szerint az anyag megfelelő tájékoztatót ad. Egy -------------dolgot vetne fel, hogy a számadatok ténylegesen becsült sza­mok és egy kicsit felfelé vannak kerekítve. Jé-nehány terüle­tet megnéztek és nem mindenütt áll igy a helyzet. Nagyon kell vigyázni a számadatoknál, ha önmagunkat nem megfelelően taje­­►------------------------------------------koztatjuk, akkor ez hiba. Amikor megindult a mozgalom, akkor eléggé magára volt hagyva a KISZ ebben a munkában, a helyi pártszervezetek nagyon sok segítséget nem adtak. Igaz, nogy^ a legtöbb helyen nagyon komolyan előkészítettek a mozgalom^is­mertetését és elég komoly szervezés indult. ^Ilyen vonaL-cozus­­ban elég komoly számban me gumiul t a szervezés. Kerületünk nagyüzemei majdnem kivétel nélkül reszt vesznek. Probléma volt hogy amikor a feladatok teljesítésére került sor, ott mar egy bizonyos megtorpanás volt. Még ma isiapasztaluato, hogy ez nem megy ugy, mint ahogy a jelentkezes történt, iot kell ^se­gítséget adni, abban, hogy akik jelentkeztek, teljesíteni tud­ják a vállalást. Ha ateljesitést nézzük, a statisztika nem valami jó kénét mutat. A másik dolog, az utóbbi időben egy jónéhány üzemben volt és a fiatalok nagyon panaszkodtak, hogy nem értékelik munkájukat. Egy sor üzemben, a Pamutban, az Északbudai Téglagyárban panaszkodtak a fiatalok, hogy nem értékelik munkájukat. Ha igy foglalkoznak velük el megy a h kedvük. Mi is igy vagyunk, dolgozunk és ahogy ortekelik a ^ munkánkat ugy lelkesedünk. Ami a pártszervezetek segítségét illeti, most a pártszervezetek többsége ténylegesen többet segit a fiataloknak, mint a kezdetben, nem egy nagyüzemben > Itfllufc IU Sf fi I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom