Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1961-06-29
I m&maKsa yráin nt-n; u. r 4./ Pártunk szövetségi politikájával, súlyénak megfelelően foglalkozott oktatásunk. Ennek eredménye megmutatkozott elsősorban a munkás-paraszt szövetség megértésében. Ma már mind többen értik, hogy a szocializmust nem lehet csak a kommunistáknak egyedül megvalósítani, értelmileg el is fogadják a szövetség kiszélesítését, de gyakorlatban még sokan nem képesek alkalmazni, amikor konkrét személyekről van szó. Ezért minden szemináriumon vita ale.kult ki meghatározott személyek miatt* Több olyan hang hallatszott, hogy kevés a két év ahhoz, hogy a volt kulákot meg lehessen ismerni és . esetleg vezetővé választani, Általában túlzott bizalmatlanság tapasztalható a volt kizsákmányoló osztály tagjaival és azok leszármazottjaival szemben. Az elmúlt évek oktatásának hibája most ezekben a nézetekben tükröződik, mert nem magyaráztuk meg, hogy a szövetség egyes rétegeket tekintve vál-^ tozik a hatalomért való harcban s a hatalom megragadása után. Sőt, a nemzetközit és belső erőviszonyok változása következtében jelenleg egyes országokban már a proletárdiktatúráért való harc időszakában is kiszélesedhet a munkásosztály és a szegényparasztság szövetsége. Nálunk ma már reális lehetőség van arra, hogy a volt tőkés osztály tagjainak egy részét és még inkább azok leszármazottjait munkában átnevdljük és a szocialista társadalom hasznos tagjaivá tegyük. Ehhez kapcsolódik az osztályharonak a kérdése* Ennek a tómé— ✓rá nak a tanításánál is tapasztalható eredmény, amit a Moszkvai. Nyilatkozat tanulmányozásánál lehetett legjobban realizálni, Az országon belüli osztályharcot, ill* annak alakulását könnyebben megértették, mint a nemzetközi életben folyó osztályharcot. Ellentétet láttak sokan abban, hogy a békés egymásmelle tt élés, a-békés gazdasági verseny hogyan fér meg az osztályharccal. Hosszas vita után ezt még osak megértettek, de hogy békés utón is cl lehessen jutni a szocializmushoz, ezt nem hajlandók elfogadni, még többen a propagandisták közül sem. Ah