Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1961-05-18

) - 2 -—■s Azok a pedagógusok pedig, akik nem tudnak teljes egészében idea­lista szemléletüktől megszabadulni, olyan beosztásban tanítanak, a ahol nem okozhatna zavart, pl. nyelvtanitás. A pedagógusoknak ezen szemlélet alapján történő elosztása helyes, mert nem lehet materialista szemléletű tananyagot meggyőződés nélkül előadni. A gyerek a meggyőződés nélküli előadások követ­­kéztében 01 sonytalanna válik, nem tanul, fosszak a tanulmányi eredmények. j/ Az iskolában nem jelent előnyt semmiféle vonatkozásban, ha valaki parttag ás nem jelent hátrányt a pártonkiviiliség, de" ennek fordí­tóit ja sem all. pl. az iskola vezetősége és párttitkára együtte­sen javasoltak kandidátusi fokozat elnyerésére egy pártonkivüli, nem munkás származású pedagógust, elsődleges szempont vőlt. hogy e tudományos cím elnyerésére megvannak-e a képességei. A pedagógusok megbecsülése a szülők részéről A pqdagógusolc e téren különösebb zavart okozó körülményről nem be­szelnek. Elmondásuk szerint, ugy a párttag, mint a pártonkivüli szülők bizalommal keresik fel őket, tanáG-sot kérnek tőlük, igyekez­­r-s nek összehangolni a családi- és iskolai nevelést. E kapcsolatban a..“Í,ány°/|sáf> ráfíú a szül őz és pedagógusok kapcsolata kb. csak szülők 1/3-ad részénél all fenn, a szülők többsége nem igényli a kozos megbeszéléseket* a gyerek nevelése érdekében. Sokszor éppen azok a szülők nern igénylik e segítséget, akiknek a gyerekével probléma van. Anyagi megbecsülés Ezen/ teren egyöntetü a veisneny, hogy a fizetésük egy jó szak­munkáshoz viszonyítva, alacsony. De nem csak a szakmunkás fizeté­séhez viszonyítják keresetüket, haném egyéb értelmiségihez is, és itt is hátrányosabb helyzetben érzik magukat, mint pl. mérnök, orvos, stb. ’ Az a véleményük, hogy lakás és egyéb anyagi javak elosztásánál is 3 pedagógusok mindig az utolsó helyen állnác, Ugyanígy nehezményezik, hogy munka körülményeik is rosszabbak, mint ^ egy mérnöké vagy orvosé vagy akármelyik más értelniségé. Az iskolák­ban közös ta.na.ri szoba van 5o-6o pedagógus részére, amely nem alkal­mas _ semmiféle elmélyült munkára, még a dolgozatok kijavítására sem. Az iskolában nincs egy helyiség, ahol egy-egy tanulóval, vagy szülő­vel bizalmasabb beszélgetést lehetne folytatni. Eredménye a szövetségi, politikának az iskolában l/ A tanárok marxista—lenihista szellemben képezik magukat. 2/ A tanulok idealista fogalmakkal egyre ritkábban ismerkednek meg, Ma mar bérmálás és ehhez hasonló vallási szertartás nem kelt a gy erek ek ben különösebb érzelmeket. A kettős nevelés mind szükebb körre korlátozódik. 3/ A/zülok részéről való megbecsülés terén sok a tennivaló ’és véle­ményem szerint, lakas juttatás, kedvezőbb munkakörülmény ele megterem­tése területén is szükség lenne változtatásra. Megjegyezni kívánom, hogy a pedagógusok közötti előnyös változásban döntő szerepe van - elmondásuk szerint, - hogy a párt bizalommal van irántuk és türelmes velük szemben. Hiányosságnak tartom, hogy a helyi pártszervezet munkája nem elég döntő és élenjáró a pedagógusok kö'zött, ami abban mutatkozik meg a legjobban, hogy pl. a tavaszi ünnepségek az iskolában nevelési IreEíyü ^ 2 £,edaeiS£!u''50k- ^a S^ekek részére nem járt . ' - idT _________________________________________________^ t ‘ ' 4 'W.

Next

/
Oldalképek
Tartalom