Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1961-04-20

f - • , A nevelés területén vannak eredmények, úgy a játékosok, vala­mint a szurkoló tábor részéről. Még évekkel ezeleőtt arról volt nevezetes az Újlaki—Túgl^^gyár sporttelepe és maga a lab­darugó csapata, h o gy /Ver eke de dekáén egyéb i n c i d e n s e k_gfco rténl e k Ma mar más a helyzet különösen az rol.Biz. határozat" megjele­nése óta. Ezeket a hiányosságokat úgy tudtuk felszámolni, hogy a Pártszervet, Szakszervezet és a Vállalitvezetőség részéről megfelelő se, irsé et adott. A Sportkör taglétszáma 196o-a» évben jelentősen megválto­' zott, labdarugó sza koszt, ál y 65 főről—69 főre, a női röplabda szakosztály mega la kulásával02 fő női dblgozó és a sakk szakosztály létrehozásával kb. 16 éfrfi dolgozó kapcsolódott be a rendszeres sportolásba. A II.sz. telepünkön külön labdarugó szakosztállyal rendelkező sportkör működik /öLAÖz. II.osztály/, ahol három csapatban 41 fő sportol, pl. az I, - II. és az ifi csapatban sportolnak. Ugyanekkor megállapithü-kó az a tény is, hogy az Olimpiai jel­­vényszerző versenyre /tóiő jelentkezett és ezekből fül) fő szerezte meg a jelvényt. Ezek a számok azt mutatják, hogy mint a két telepünkön tevékenyen vettek részt a jelvényszerző [ versenyben. Aztólfjuság a Szocializmusért" mozgalomban az 196o-as évben ő jelentkezett, a próbákat leten neCláfőY) azonban ebben < az 'evben jobb szervezéssel már most több a jelentkező nevezett be a mozgalomba, mint az elmúlt évben, tekintettel arra, hogy I még nem zárult le a jelentkezés határideje. i A vállalatunk két sportkörének a költségvetési fegyelmét az 196o-a3 évben betartották. Ezt bizonyítja a III.kér. TST. Gazdasági Bizottsága és az MT3H. végzett ellenőrzésével al­kalmával, de ugyanekkor nem merült fel kifogás. Ugyanekkor az üzemünk részéről Szakszervezetünk is nagy gondot forditott 1 az ellnőrzésre. tó\ ' 3./ A Kilián Sportmozgalom megszervezésének tapasztalatai alapján a Sportkör f.év fabruárjában megtartott közgyűlésén és a KISz taggyűlésén, valamint az üzemi hangoshiradón keresztül ismertetve lett e mozgalom célkitűzése, szervezeti felépítése és probázási feltételei. Ugyanekkor tömegszervezeti aktivis­y tákon keresztül csoportos és egyéni beszélgetéseken keresztül foglalkoznak üzemi dolgozóinkkal. 4./ Az üzemen belül a sportmozgblom kifejlesztése érdekében Párt­szervezetünk a Sportkör ve etőségébe 5 párttagot delegált, ill, ott végzik konkréttan a társadalmi munkájukat, amit kdőközön­­kent értékeljük munkájukat és adunk további aeginaéget a további feladatok megoldásában. Ezen keresztül is érvényesítjük a párt­ellenőrzést . i A sport akt i^áY_jio~| ? *.i i tnv í h h k é partH-Hc-ü~Tr~D.: i n biztosítva és különbözd‘xhrtaTmi- £mmákan vesznek részt /pol.gazd,, gazd. pol.ism., KISZ propagandista, időszerű kérdések tanfolyama és előadássorozat/. Párt vezetőségünk ellenőrzése folyamán Uo 1 i ! - 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom