Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1960-11-17
) XI í **' 1 " ... fa -12“ 12x99 ’ Bihari et.; A jelentést el kell fogadni, a jövőbeni munkában pedig az észrevételeket nem szabad figyelmen kivül hagyni. Javasolja, hogy a körzeti titkárok értekezletén Hart elvtársnő részletesen ismertesse ezeket az észrevételeket, melyeket Gyurcsü elvtárs ismertetett, hogy egyes párttagok is a demagógia szócseveivé válnak. Emellett vigyázzunk, ne soroljunk mindent a demagógia sorába, a jogos észrevételeket figyelembe kell venni. Ugyancsak tárgyalják meg ezt Q Népfront Bizottságban, az elnökségi ülésen az elvtársak. Felvetette Gyurcsó elvtárs, hogy. alacsony volt o megjelentek száma. Elég„ s oka/ volta k mozgósítva az utóbbi időben az emberek, lakóbizottgégi választás, jelölógyülés, ugyancsak az első félévben is volt beszámoló, majd volt a v;. lasz tás. Mindez érződik a megjelenésnél. Elég lenne egy évben egyszer beszámolót tartani, de akkor sokkal nagyobb súllyal, nagyobb erővel kellene mozgósítani. Volt olyan elképzelés, hogy módosítják a törvényt, és egy évben egyszer lesz csak beszámoló. *"• “*• •— #«• Tag- és ta rgje lölt felvételek ra Tagjelöltek: Kiss Miklós MMG elfogadva Mákos János Bányászati Kutató elfogadva Hufnágel Istvánná Goldberger elfogadva Szemenkár Mátyás Goldberger elfogadva /If?en szav./ Dr.Paláncs Lászlóné Goldberger elfogadva /Iflenszavaz./ Szendi Károly Bécsl uti féglagyér elfogadva Erdélyi Károlyné Pedagógus pártszerv. elfogadva Vörös Károlyné »/ " elfogadva re Farkas Bóbertné » « elfogadva Bán Éve ”" elfogadva Szakács Nándor « , » elfogadva Angelus Miklósné III/5-ös körzet elfogadva Csertői Gyula Bffi elfogadva .tegjelölt törlési kérelem Ányos Józsefné Ób. Harisnyagyár törlés elfogadva etV; Megjegyzése a Goldberger tagjelölt felvételhez: tol sok az irodai, adminisztratív felvétel. Társadalmi munkát végeznek, mint pl. a Palánczné, aki delegálva lett a Képírón ba„es el is vállalta, csak hogy felvegyék. Ugyanez a velemenye ozemenkár Mátyás felvételéről is. Nem javasolja egyik et sem. —'ari Tgaza van Ege tg et.-nak, hogy varnak emberek, akik szemfényvesz o módon jól dolgoznak, és mikor bekerülnek a pártba. vsfoffilfoiölt Szebenyi ( ^ .; . . , ; 1 J.<~_______________________________________________