Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1959-01-15
wv&sh&mc. »• I i * 1 r . . > *■**"> M felvételeket elfogadni, mivel a művezető gárdánk tekintélyes részének politikai álláefoglsüsa, az ellenforradalom alatti tevékenysége,'vagy épen származása miatt nem kívánatos, hogy pártunk soraiba kcítljön. Fizikai dolgozók között talán összesen 2-3 volt, aki első megkérdezésünkre, hogy akar-e a'pártnak tagja lenni, rögtön ráfelelte, hogy már várta ezt a kérdést. Tagjelölt felvételi javaslataink zömét a fcömegszorvezetek készítik ©1. így pld. a szakszervezet 7 tagjelöltet javasolt a KISZ *~t, a Vöröskereszt kettőt. A- munkások legjobbjainak előkészítését tagjelölt felvételre minden esetben a pártcpoport készíti elő. A pártosoport rendszeresen foglalkozik a legjobb dolgozókkal, megbízzák társadalmi munkával, ugyanakkor figyelemmel kisérik termelési"eredményeiket ie. A rábízott munkát legalább 3-4 hónapig végeznie kell. Ugyanokkor közöljük a tagjelöltséget kérő dolgozóval, hogy politikai oktatásban /-n részt kell vennie, mivel a kommuni?tákc?t a politizálás is jellemzi és eredményes agltációt csak árpolitikáé képzettség állandó emelésének eredményeként tudják elérni. Ilyen tanfolyamok szép létszámmal zajlanak le pld. a KI3Z szervezetben, ahol a "Világ térképe előtt" c. szemináriumot nagy érdeklődéssel várják, valamint a szakezorvozeti bizalmi tanfolyam, amit a pártvezetőség javaslatára indított a szakszervezet ahol a tanfolyam politikai oktatás fő célján kivül megtanítják a bizalmiakat a helyes szervezeti munkára és megismertetik hogyan kell agitálni, politizálni a dolozók között, akkor is, amikor valamilyen szooialis I juttatást adunk a dolgCff. óknak. i A tömegszervezotben .dolgozó aktívát elsősorban a tömeg?zervezet javasolja a pártba, Így kerül' aztán a pártcsoportok, valamint a felső vezetőség elé és végső fokon a taggyűlés elé. Az 19*9-es munkatorvünkben a vezetőség számára lerögzítettük a tag ás [ tagjelölt felvételi munka továbbfejlesztését. Elsősorban fizikai~dolgozókkal kívántjaik s pártot erősíteni. Párttagságunkra nem mondhatjuk azt, hogy kispolgári törtetők, vagy karrieristák, de vannak olyanok akik nem végeznek semmiféle pártmunkát, sajnos ezek fizikai dolgozók asszonyok nagyrészben és itt nem tudjuk elhatárolni azt, hogy kispolgári törtetők volnának,vagy karrieristák. Pld. Horváth József né hivatkozik arra - bár gyermekei nincsenek - hogy * házat'épit már két év óta, ezért semmilyen pártmunkára szerinte ideje nincs. Meg kell azonban említenünk azt is, hogy más .párttegjaink is vannak, akik házat építenek és mégis van idejük pártmunkát végezni. Borbély Iraréné, aki Győrből jö^sb hozzánk dolgozni és már ott párttag volt, információnkra a győri gyár közölte, hogy három hónapos pártiskolája van, konkrét pártmunkát végzett az ottani üzemben. Itt is megbíztuk őt csoportos beszélgetések levezetésével, azonban ő mindenféle kifogással slv* - de szerinte nem az 5 hibájából - ezt a munkát nem tudta el, végezni. A vezetőség véleménye pedig az, hogy nem akar a dolgozókkal beszélgetni, nem akar a dolgozókkal foglalkozni. Összesen négy olyan személy von, aki nem végez pártmunkát. Ilyen Horváth józsefné, Borbély Imréné, Bakró Ferenc és Bobők Istvánná. Ezek a személyek nem erősitik pártunkat. A vezetőség szándéka, hogy a januári vezető*ségi ülésre meghívjuk ő kot és meghasszéíjük velük a további tennivalókat. Amennyiben nem hajlandók pártmunkát végezni - munkásszármazásuk dacárajavasolni fogjuk fegyelmi elé állításukat. • ©es-,*. • ü I 11 * — ■■ ■■—■■■■ — - - -. -