Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1958-01-17

^ Hibának tartja, hogy az üzemekben főleg t anc csoportok vannak, ami a komoly munka kibontakozását akadályozza. E téren is szükség van a pártszervezetek segítségére, ami összefügg az ifjúság kulturális ne­velésével. A határozati javaslatok első pontjánál az a '.meglátása lenne, hogy ne o "csak szórakozás" domborodjék ki, hanem a balol-loli túlkapások; ellen is harcoljunk, mert az is ártalmas, A 4, pontnál pedig nocsak a könyvtármunkával foglalkozók, hanem a szak­szerve zeti kulturfelelősök és az egyes aktivük részére is tartsanak előadásokat szakmai müveitőségük emelése céljából, de ez nemesek a Tanács Népművelési Osztályának a feladata. Eckel eivt'árs: Neki 12 aktívája van, ezelőtt voltak bőiben, de elmarad­jak, 2 fő ’díss zidalt is. Munkatársai mind fiatalok lo-17 éves korig. Ezek a gyerekek meggondolatlanom, csökönyösek, de na gyón szeretik a kulturotbhoab és szeretnek is dolgozni, ami dicésrendő náluk. Ebben az évben már megkezdte ezeknek a fiataloknak a nevelését, bár kapnak neve­lést részben munkahelyükön, részben pedig az iskolában. Most, miután személy szerint foglalkozik velük, tapasztalható javai ás viselkedé­sikben, de ez még mindig kevés. r\ A kultárház 1956. márciusban nyílott,elgő időben még nem volt nagyon látogatott, de most mar azon veszik észre a látogatottságot, hogy'tü­zelőjük erősen fogy. Sajnos a kis anyagi támogatás rányomja munká­jukra^ a bélyeget. Itt főleg a mű sorpo1i t i k ár a gondol, ebben az évben lo előadáshoz kaptak 3o.ooo.~ Ft-ot, sajnos ezért az összegért nem tudnak megfelelő színvonalú előadókat biztosítani. Tehát küzdene k a mii.sorpol.itikával. Van olyan javaslat, hogy a ny ifi szünet alatt ké­rik meg a színházakat, hogy jöjjenek, ki egy-egy előadást megtartani. Az MoZT részéről volt az a kezdeményezés, hogy foglalkozzanak a gyer­mekekkel. Jelen pillanatban ez a munka jó irányba halad. Jól működik a bábszínház, amelynél azonban ugyancsak anyagi problémák vannak. 8 színészük van, akik azonban majdnem ingyen végzik ezt a munkát, na­gyon kevés pénzt kapnak érte. Hiba e téren az, hogy az iskolák részé­ről sem kapja meg a kellő támogatást. Voltak a Raktár utcai iskolába, kérték, hogy a szünidőre adjanak el 4oo db jegyet. Ez sajnos nem történt meg, mert ők inkább eladtak a nagy bábszínház jegyeit', mivel azután tt4 bizonyos jutalékot kaptak. A gyermekek foglalkoztatásához tartozik az is, hogy most mar 5o tagú zenekart szerveztek és azon igyekeznek, hogy minél előbb ismerjék meg a kottát, hogy sikeres műsort is előadhassanak. A Tanács VB határozata értelmében az ifjúsági könyvtár a jövőben a kul­­turott honban fog elhelyezést nyerni, ami maja oá 8 szoktatja a fia to­lókat. fost próbál koznak azon, hogy egy ifjúsági énekkart hozna k létre, mely­nek Vezetését Varga elvtárs társadalmi munkában vállalná is. Tehát a gyermekek foglalkoztatása terén nagyot fejlődtek. Most csak attól tartanak, hogy az utlörőház fog azzal a kifogással jönni, hogy elveszik tőlük a gyermekeket. A gyermektáncspport is működik 3 - lo éves korig. Ennek is nagy si­kere van, a szülők mesélik, hogy gyermekeit mennyivel sikkesebbek, mióta táncolni tanulnak. Tehát ennek is jó kihatása van. Molnár Ernő elvtárs: usszefogla1j a a z a ny a got. Usá'fc lakó zik ahhoz, hogy az anyag részletesen foglalkozik a problémák­kal és ténylegesen tükrözi a népművelési osztály és a kultúra terüle­tén dolgozó elvtarsak munkáját, jól és helyesen foglalkoznak a kérdé­se kkel. Javasolja, hogy az Ágit.Prop.osztály határozatát dolgozzak be a Ta­nács munkatervébe, készítsenek 8keió-prográramot egész évre, akar még ennél is hosszabb időre is. ^ __ '' *w>w‘­- 7 -f

Next

/
Oldalképek
Tartalom