Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1989-07-10

' i .ff; - Egységben kezeltük a humán értelmiséget. Az volt a megítélésünk, hogy az ő esetükben nem csak a taglétszámukat, hanem társadalmi hatásukat is figyelembe kell venni. A kerületi párttag­ságnak ez az a csoportja, aki nap mint nap kapcsolatban áll a lakossággal, közéleti aktivitásuk, szereplésük, a párt melletti kiállásuk döntő fontos­ságú számukra. Szeretnék visszautalni a május 27-i pártértekezleten elfogadott programra, melynek végrehajtásában, megvalósulásában nagy szerep hárul az e csoport­­bán lévő elvtársakra. rí ' rí­­- Törekedtünk arra, hogy a megválasztandó küldött elvtársak közel azonos alapszervezeti számú csoportokat kapjanak. Természetesen itt is látni kell, ■ * ‘'''tó - ff, - , ' hogy nagy szóródások vannak, hiszen van 5 fős alapszervezet és 200 fős , ", tó" alapszervezet. Ez jól látszik a lakóterületi csoportok esetében.- A javaslat tartalmazza a pártszervezetek által kongresszusi küldöttnek javasolt , elvtársak, illetve a Budapesti küldöttértekezletre javasolt elvtársak neveit, jelenlegi pártszervezetük elhelyezkedésében. fii- A javaslatban kiemelten szerepel - egy korábbi testületi ülés javaslata p s' alapján Barát Tamás elvtárs, a kerületi Pártbizottság első titkára. K- És végül kiemelten szerepel a platform. Ennek indoklására a KB negyedik elvének sorait idézném újra:- "a párton belül létrejött, nyilvánosan működő platformok támogatottságuk­nak megfelelő képviselethez jussanak" *

Next

/
Oldalképek
Tartalom