Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1986-04-24
kötelezően előlit gazdálkodási tartalék képzésének, terve— zesenek. A gazdaságirányítás új rendszerében különös figyelmet kell fordítani az intézmények működtetéséhez szükséges pénzeszközök folyamatos biztosítására. A működtetéshez szükséges finanszírozási pénzeszközök kb. 50 %-a a korábbi időszaktól elterően nem áll egyenletes ütemezéssel rendelkezésre, lehetséges, hogy egyes beszerzéseket át kell ütemezni. A^fentiek miatt nagyobb hangsúly kaptak az intézményi saját bevetelek. 0sszefoglalva; a feladatok és pénzügyi források összhang/V. '■' •PY a tervezett öteves terv szinlján a tervszámok alapján^ biztosított. Ennek érdekében azonban mindent el kell köí ... • ’ 'ho&y a n1gyon feszített saját bevételi terveket teljesíteni tudjuk, hiszen ezeknek az előirányzattól való lemaradasa eseten a feladatokat is csökkenteni kell. ' .II14 Kerületié-jlesztés, fenntartás és működtetés kiemelt céljai_ A nepgazdasagilag is kiemelt főbb célok, a VI. ötéves tervidőszak vege re., kialakult ellátottsági helyz-et, a mennyiségi hiányok, az ellatohálózat állapotát figyelembevéve a III. kerületi_Tanács VII. ötéves terve hangsúlyozott céljainak éo , feladatainak a következőket javasoljuk; .a*/ A^meglévő es a^tervidőszak során belépő intézmények működtetési feltételeinek biztosítása a rendelkezésre álló koltsegvetesi.eszközök takarékos és hatékony felhasználásával. b./ A lalsásellátás javítása lakásépítéssel, a lakásgazdálko- . aas:;ps.^mobilitás;..-.fejlesztésével, a lakáshoz jutás sokol- ' > dalu tamogatasaval, a lakóházfenntartás és felújítás, valamint a rehabilitáció fokozásával, a végzett munka minősegének javításával, c./ A növekvő létszámú középiskoláskorúak oktatási feltéter leinek megteremtése, az igényeknek megfelelő iskolai tanteremfejlesztés. d./ Az úthálózat fejlesztése és a közműhálózat építése a lakossági önerő jelentős.bevonásával. Az elektromosan : ' -■ ‘ zárt körzetek számának csökkentése elsősorban azokon a területeken, ahol magánerős lakásépítést tervezünk. St.sz.;396l. j lo i v ______________________________ d. ii. ■« a... jB k- 8 -