Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1984-05-22
Kevés az idő a feldolgozáshoz, a levitelhez. A koordinált munka érdekében helyes lett volna ha korábban megismerjük a határozatot. Erre a felsőbb szerveknek jobban kellene figyelni. Javasolom, hogy a feladattervet és az előterjesztést fogadja el a PB, biztos vagyok benne, hogy munkánkat segiteni fogja a jövőben. Mátyásné et.nő:Megköszöni a meghívást a mai ülésre, ahol a szakszervezetben dolgozd kommunisták részére nagyon fontos állásfoglalás tárgyalására kerül sor. Ez az állasfoglalás és a gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztése nem kismértékben kapcsolódott egymáshoz. Sok mindenről szóltak az elvtársak, pl. a nyugdíjasok helyzetéről, amely a szakszervezeti mozgalom egy része. A szakszervezeti mozgalom nagyon fontos részét a határozati javasla tartalmazza. Ahogy nehezedik az életünk az előttünk álló feladatokban te sokkal összeforrottabban, egységesebben kell részt venni, a gazdasági munka területén is. Azt hiszem az utóbbi időben a szakszervezet tevékenysége sokat változott, igazodott a feladatokhoz, amit társadalmi rendszerünk el is vár tőlünk, s ebben sok feladatot és segítséget kapunk a pártszervezettől. A pártszervezet nagy segítseget nyújt a dolgozókkal való törődésben, a megmozdulások kiszélesítésében.A szakszervezeti munka teljessé tételében a vállalat gazdasági vezetése is sok segitséget nyújt, pl. szoo. intézkedések, bérfejlesztés, gazdasági vezetők véleményezése stb. Nagyon fontosnak tartanánk a fiatalok bevonását a szakszervezeti munkába. Itt vannak gondjaink. Nem értik fiataljaink és nem érzik ennek a munkának a fontosságát. Külön figyelemmel kell lennünk az érdekeikre, nem vetik fel a problémáikat, nekünk kell odafigyelni. Úgy gondolom, hogy ez nemcsak Harisnyagyári sajátosság. I Az oktatással kapcsolatosan szeretném kérni a PB. segítségét, a szakszervezeti bizalmiak korábban tanfolyamra jártak, képzésben „részesültek, megbeszéltük a feladatokat, állásfoglafa lásukat kertük, 2 éve ez az engedély megszűnt, pártszemináriumra jának a szakszervezeti bizalmiak is, amely más jellegű képzés. Ha ebben lehetne olyan segitséget kapni, hogy a káderutánpótlás erdőkében felújíthatnánk ezt a képzési formát az nagyon jó lenne. Az anyagot elfogadásra javasolom. Horváth Rózália et.nő: A KB állásfoglalásának feldolgozása nem a ®ai naptól kezdődik, ez már munkánkban egy folyamat. Az állásfoglalás megnem értést is váltott ki. Keresték mi ebben az új, sok feladat„már korábbi határozatokban is megjelent. Ez az állásfoglalá s felkészülés lehet a kongresszusra, célja, hogy ismerve a mai helyzetünk nehézségeit szervezetten és egységesen lépjünk fel a célok, feladatok megvalósitása érdekében. Fegyel-i mezettebb munkáa„készitsük fel a dolgozókat a szakszervezettel közösen. Kihangsúlyozódik a szakszervezetben dolgozó párttagok kiemelt feladata. Annál is inkább feladata a párttagoknak, mert nem szívesség a kommunisták részéről a szakszervezet munkájának a segítése, hanem kötelesség, hiszen a pártnak a tömegek kapcsolatara feltétlen szüksége van. Sem a szakszervezeti tisztségviselők, sem a pártszervezetben dolgozók nem ismerik egymás határozatait. Nem kellene annyira y ‘ I I , YSS© V L j f ____ : ' ' ' i V ti- 4 -