Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1984-05-22
, I- 14 -ként adják tovább, ezért nem jutnak el a cselekvésre mozgósításig./ A határozatokkal kapcsolatban is megjelenik a pártdemokrácia továbbfejlesztésének igénylése. A felsőbb partszervek határozatait párttagságunk nagy többsége jónak itéli. Sokkal nagyobb mértékben igénylik viszont az előzetes véleményegyeztetést. A pártszervezetek vezetői, a régebbi párttagok a lelkesedést, az érzelmi kötődést is hiányolják párttagjaink tevékenységéből, amit - úgy érzik - részben a "beavatottság" érzésének növelésével lehetne jobban kialakítani. A példaként felsorolt gondok a féltés jelei pártszervezeteink réfa széről. Az élesebb kritikai hangon fogalmazó körzeti pártszervezetek jelzéseire ez különösen jellemző. A párt vezető szerepének a megtartása, növelése érdekében emelnek szót. Féltik vívmányainkat, melyeknek elérésében jelentős a szerepük, s úgy érzik ez néha feledésbe megy még a párton belül is. A határozatokra, a gyakorlati lépések részletesebb magyarázatára, egységes értelmezésére, ha szükséges többször is visszatérünk. Az elmúlt évben növeltük a csoportos feldolgozás lehetőségeit. Az apparátus - a PB. megítélése szerint - egyre javuló színvonalon igyekszik az információs jelentések és a pártmunka időszerű kérdései alapján olyan visszajelzést készíteni a pártszervezetek számára, amely a politika, a cselekvés egységes értelmezeset segíti fa elő. Az egységen belül meglévő gondokat pártszervezeteink sokszor többet emlegetik, mint azokat a tényeket, amelyekkel kapcsolatban nincsenek nézeteltérések. Az ideológiai egység érvényesülését, illetve erősítését állandóan szorgalmazzuk minden lényeges kérdésben. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a párttagok egy része nem vállalkozik politikaiideológiai vitákra, esetenként még a szélsőséges nézetekkel szemben sem. Pártbizottságunk azt tapasztalja, hogy a problémák jelentős részét az ideológiai munkában jelentkező hiányok eredmányezik. Ennek okai egyes párttagoknál főleg a következők:- Elsősorban alapszervezeti szinten a meglávő, rendelkezésre álló információkat nem ismerik, illetve az általánosból nehezen tud-'V;©Y©© Y. r\ 1j \ j a----------—------------------------------------------—J í ' ■■ YV#©;./©;' ©■•’YY'7''7'© ©' : ‘Y- •© ' "'Ifi-©©.©'' " ’ Y' fi V; .fei; fe' © "© ?' .fi 'fe© :7© 77.'#'7 I© 17 © ' ’ ' ’• ’ ■' '' ' - '•' Y 77 ' Yfi:Y©/ fi7 Yfi.© ;Y:©0 ^ ©l'Y7-Y