Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1982-01-13

k Sőt pozitívumként kell megemlíteni, hogy ellentétesen más felsőoktatá­si intézményekhez viszonyítva 1981-ben is folyamatos volt, sőt nőtt ! a pártba jelentkező fiatalok száma. A kerületi Pártbizottságnak a középtávú tennivalói között is folya­matosan szerepelj;1 es az éves tervben is kiemelt módon foglalkozott az ifjuaag helyzetével. Elsősorban a KISZ kongresszusra és az ifjúsági parlamentekre való készülés, illetve ezek lebonyolítása következtében. Több olyan jellegű anyag készült.testületi, illetve munkabizottságok elé, amely igényelte a fiatalok véleményét./Pl.* a fiatal párttagok helyzete, a szocialista magatartás, ezek kialakulása folyamatának tennivalói az ifjúság körében./ Egyéni, illetve csoportos beszélgeté­­r* seken vitatkoztak, vetették fel őszintén kérdéseiket, kétségeiket. ^ Megállapíthattuk, hogy a fiatalok elvárják az idősebb generációval való közvetlen találkozásokat, -ei a párttagságnak is legalább annyira szükséges a feladataik meghatározásához, az együttműködés kialakítá­sához a fiatalok véleményének ismerete. Jól sikerültek ebben az évben is a párt és KISZ vezetők által vezetett középiskolai osztályfőnöki órák "A párt vezető szerepéről". Ezeknek a közös találkozásoknak az alapján állapíthattuk meg a következő évekre a part, a KISZ legfontosabb ideológiai és szervezeti tennivalóit a fiatalok nevelése érdekében. Az 1981-es esztendő' - az eddigi tapasztalatok alapján - hosszabb táv©* ^ lefektette az alapját az agitáció), és a propaganda munkánk hatékonysá­gának növelése és a tervszerűség fokozása Veren 2 Elkészült a kerület Középtávú Oktatási és Végrehajtási Terve, kidolgoztuk és évente újra megszabjuk legfontosabb időszerű agitáoiós és propaganda témáinkat, tennivaloinkatij|-Megkezdte működését az Előadói Iroda és javult az információs jelentések és visszajelzések politikai és ideológiai orientáló szerepe, bár a hiányosságok j|gy is szükségessé teszik az információ áramlás részletes felmérését és a további konkrét tennivalók meghatározását, amely az 1982-es évben feladata lesz a VB. számára. Oktatásunk es agitáoiós tevékenységünk során kiemelten és differenci­áltan foglalkoztunk a terveknek megfelelően a különböző rétegekkel az ifjúsággal, az értelmiségen belül a pedagógusokkal, a kiscsoportok vezetőivel. Zó ^ _______íirmniMwMiBMUjjiix... _________________ ______ . :0 .

Next

/
Oldalképek
Tartalom