Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1979-11-23
^ . Káder- éa személyzeti munka. A kerületi Pártbizottság, a KB. - párt- káder- és az állami személyzeti munkára hozott határozata alapján végezte feladatait. A jóváhagyott /1976/ kerületi terv alapján rendszerbe foglaltan dolgozott a Párt-Végrehajtó Bizottság. A tartalmi feladatok megjelölése során a kerületi szükségleteket hangsúlyozta: széleskörű tudatosító munkával, a feledatok helyszíni segítésé-5 vei biztosítani kell a KB. határozatának egységes értelmezését. A gyakorlati végrehajtásban hangsúlyozni, érvényesíteni a hármas követelményt, tó- kiemelten foglalkozzanak azokkal a kerületi munkahelyekkel, amelyek nagysága és súlya jelentős a népgazdaságban, I • mmi I HEÉl növekedjen a káderutánpótlás tervszerűsége, szervezettsége. Hatékonyabb nevelőmunkával biztosítsuk, hogy jól képzett, vezetésre alkalmas munkások, nők éa fiatalok képezzék az utánpótlást, ' tovább fejlesztjük a kádermunka demokratizmusát. Egy-egy funkció betöltésénél a PVB. alternatív javaslatokat tárgyaljon, hangsúlyozni kell a kádermunkában a személyes felelősséget, tó Az elvszerü kritikai légkör erősítését, a munkastílus embercentrikusságát. A minősítések tartalmi jegyeiben a feladatok kimunkálását, * «•* | erősíteni szükséges az állami, személyzeti munka pártirányitását, k!'k(hV "ó ’ i növelni kell a pártszervezetekben és a kerületi Pártbizottság apparátusában a vezetés színvonalát. Si A kerületi Pártbizottság, a pártszervezetek munkájában kiemelt feladattá vált a kádermunkával való sokoldalú foglalkozás. Az elért eredmények összhangban vannak azokkal a fejlődési követelményekkel, igényekkel és lehetőségekkel, amelyeket az előttünk álló helyzet megkiván. A XI. kongresszus határozata hangsúlyozta: Mr ’ ’ I . *° 1 ■mmrnl