Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1978-05-09
iI I '• ■- 2 -» >• 7 ; hogy gyakorlatot szerezzenek a részükre újonnan biztosított egyetértési jog gyakorlásához. A feladatok konkrét meghatározása lévén az eddigieknél lényegesen jobban megismerték a műhelyek előtt állé feladatokat. ; Területünkön mind hatékonyabban működnek az üzemi demokrácia különböző őrmái. Négyszögüléseinket, ahol a bérezéseken és jutalmak elosztásán kivül fontosnak tartottuk a gazdasági problémák megoldását, a munka és üzemszervezés és a munkaerő átcsoportősitásókat. Különben ezekben a hetekben van nehéz helyzet elé állitva a kollektiva, ezen belül is elsősorban a termelést irányitők, hiszem nap- mint nap újból át kell szervezni a munkát ahhoz, tó hogy a termelésben fennakadás ne legyen. Csak igytudtuk elérni hogy az 1977-es évben a túlórákat 40 %-kal csökkentettük. Ez igen jó hangulatot tereitatett dolgozóink körében. A korábbiakban már utaltam arraip hogy javjLt a termelés szer- Bzettsége. A tavalyi esztendőben, mind a 12 hónapban telje- I sitettü a havi terveket, és túlteljesítettük a programszerüséget.ú Ebben az évben az elmúlt 4 hónap termelési eredményeit figyelembe véve gyárurifoan mind. a tervet, mind pedig a I progrmmszerüséget tekintve túlteljesítésről számolhatok be. Dolgozóinkkal ismertettük az elért eredményeket és az további ösztönzést adott az elkövetkezendő feladatok teljeátéséhez. Minden dolgozónk velünk együtt örül az elért munkasikereknek. ► Szólnom kell arról is, hogy milyen háttér közepedte kai órtük l eredményeinket. Javult a munkafegyelem, kevesebb az igazolatlanul mulasztottak száma, dolgozóink is figyelemmel i : fcsérik a munkamorál és a fegyelem alakulását. Nálunk az összerakó műhelyben beruházás révén bővült a feldolgozó technikai bázisunk .Az újonnan felszereti modern ^ gépek elsősorban a nehéz fizikai munkát könnyítették meg, ezt nagy örömmel fogadták dolgozóink. Amásik jelentős tényező, ami segítette a célravezető munkahlyi légkör kialakítását az hogy a Tanácsnál és más *'* € ............... : X-.. . -_____ ......... ■ Á~-'^ tóú : ±Mm&- Jt-4BP_________________________________________________________________________ . MHMMaMMHMMMnM (WWWWilWüllllHI'nll* 'JTtgaKj-.'; ■■ .