Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1978-03-21

kikészitési tevékenység viszont továbbra is itt koncent­rálódik. Az intenziv fejlesztési intézkedések során a Goldberger és Textilfestő Gyárakban fokozatosan csökkenne a henger­­nyomás és a sima festés, majd ez megszűnik és a két gyár filmnyomásra szakosodna. A Pamutkikészitőgyárban pedig bevezethék a transzfernyomást. Ezen túlmenően jelentés beruházásokra kerülne sor a kikészítő üzemek munkaigényes gyártási fázisainak lehető gépesítésére /pl. összerakó műhelyek/ és nagymértékű üzem és munkaszervezéssel támasz­tanák alá e fejlesztések megvalésithatéságát. '• J-'bK ■ tó Bp.-i Harisnyagyár A vállalat erőfeszítéseinek központjában a bp.-i létszám nagymértékű csökkenésének ellensúlyozása áll. Már azzal is számolniuk kell, hogy a Vihar utcai gyárban néhány íillH éven belül megszűnik a sikhurkolás lehetősége, szakmunkás utánpótlás hiánya miatt. A durvaáru termelést folyamatosan a vidéki gyáregységek­be telepitik. A termékstruktúránál a folyamatos korszerű­sít és a fő célkitűzés. Az intenziv fejlesztési célkitűzések tó központjában az állandóan fokozódó gépesítés és automati­zálás áll. Ennek szerves része a munkakörülmények javítása ^ /kiima és szellőző berendezések/ és az anyagmozgatás állan­dó korszerűsítése. Mindezek végrehajtása mellett 1985-re a bp.-i agglomerációban foglalkoztatottak részaránya a vállalati elképzelés szerint az összlétszám 23 /Tára csökken. Magyar Selyemipar V.Kikészitőgyára A vállalati célkitűzés az értékesebb kikészített szövet­termelés gyorsabb növelését tartalmazza. Ennek megfelelő­en a kikészitőgyárban rekonstrukciót végeznek, amellyel folyamatosan bővítik a kikészített szövet kibocsátást és csökkentik a nyersszövet eladást. — « '--- —---------------­­----— ----------------■ ■ —w— —_ —— . —___ _-----------------------------------­­­­­i

Next

/
Oldalképek
Tartalom