Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1975-01-24
■ - -fI I Kedves Elvtársak! Az Irányelvek ertekelik a 4—sv alatt megtett utat, — a X. kongresszus határozatainak eredményes teljesítését, amely kihat társadalmunk Politikai, gazdasági, életszínvonalbeli fejlődésére. E dokumentumban érzékelhető az is, hogy a kongresszus határozatainak gyakorlati végrehajtása következtében, gondok és problémák is merültek fel, - ezeket a Párt Központi Bizottsága 1972.novemberi- és az azt követő nagyjelentőségű határozatok feltárták, - állástfoglaltak a további feladatokban, biztosították a fő politikai irányvonal ^ következtés végrehajtását. A X. kongresszus határozatainak megvalósulása nemcsak a szocializmus eredményes építését jelenti, de alapja a jövőbeni sikereinknek is. Ezt a politikát az elmúlt 18 esztendő pozitiven igazolta. Az Irányelvek e bevált politika folytatását javasolja még nagyobb következetességgel és határozottsággal. Az Irányéivek munkaprogramot és perspektívát adnak a pártéiet fejlesztése irányában, a társadalom továbbhaladására, a gazdaság hatékonyabb fejlesztésére. 0 Kiemeli a politikai fő vonal töretlenségét, egyben felhívja a figyelmet arra, hogy az eddigi tapasztalatokat, - az elméletet és a gyakorlatot alkotóan kell alkalmazni a változó körülmények figyelembevételével, marxista-leninista elveink alapján. ÍÁuWclI 0 ch&i I# Ahogy a belpolitikánk alakítása, úgy külpolitikánk fő iránya is a marxista-leninista alapelveken nyugszik. Ezeket az elveket a nemzetközi helyzet bonyolult körülményei között realizáljuk. A nemzetközi helyzet alakulása a szocializmus javára változik. Ez azért lehetséges, mert a szocialista világrendszer ereje, összeforottsága növekszik. Az összehangolt fellépés, erőt képvisel és tekintélyt ad számunloa a nemzetközi élet porondján, BhL iTí Él Q •/. I »