Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1974-12-12

'r Ez utóbbiaknál szinte kivétel nélkül kisérő jelenség a túlzott alkoholfogyasztás. A gépjármüvekkel kapcsolatos /lopás, rongálás/ bünoselekmények száma évente átlag 30. A közlekedési balesetek száma - az utóbbi két évben rendszeres­sé váló fokozott ellenőrzések és a társadalmi összefogás követ- 0 keztáben - nem emelkedik, osekély százalékos javulás is kimutat­ható, abszolút számaiban azonban még mindig indokolatlanul magas. A fiatalkorúak aránya a bűnelkövetők között, osökken. 1973-ban a felelősségrevontak 10 %-a, 1974-ben 8 %-a volt fiatalkorú. Örvendetes a "galeri tevékenység" visszaesése is. A népgazdasági elleni, vesztegetési, üzérkedés! ügyek száma emel­kedett. Figyelembe véve azonban ezek rejtett jellegét, az eljárá­sok számának emelkedése elősorban a bűnüldözés felderítő jellegé­nek erősödését jelzi, s ez pozitív jelenségi Az egészséges politikai légkör, gazdasági, társadalmi, kultúrális 3'? fejlődésünk szilárd alapot jeleng a bűnözés elleni haroban. E ked­vező körülményeket felhasználva kell pártszervezeteinknek, minden kommunistának következetesen fellépni a társadalmi normák megsér­tése, a fegyelmezetlenség, alkoholizmus, kapzsiság jelenségei el­len, a fiatalkorúak nevelési fogyatékosságainak megszüntetése ér­dekében. Fokozni kell közvéleményformáló tevékenységünket, erősí­teni az erkölosi és jogi normák megszegőivel szembeni társadalmi fellépést; í Ví / ! * MM i (oV . o, PÁé'/M' Ifi ■r "tTfumn W III. 9/2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom