Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1973-05-08

báremelés játszott szerepet, hanem az is, hogy a j »| pl: központi Bizottság határozata a maga egészében I ,/J J és az azt követő politikai állásfoglalások, a Ml munkásosztály vezető szerepének erősítését hangsúlyoz- |||| zák, a konkrét intézkedések is ezt szolgálják, 9 Bg I A munkásosztály érti és érzi - a politikai munka ! rÍI | főiiios feladata, hogy a jövőben még .jobban, .ártae V JH M és érezze. - hogy a társadalom vezető osztálya. ^ A munkásosztály vállalja a vezető szereppel járó : HHj|| nagy politikai felelősséget, - kiveszi részét a j ‘ munkából, s ha szükséges az áldozatokból is, - de jA llld'jj joggal igényli, hogy erkölcsi és anyagi megbecsülése J , j |, M a vállalt felelősséggel és a végzett munkával I ■ arányosan növekedjék. ' V: fl PlAAA-vÁ Kedvezőnek mondható a novemberi határozat hatása H H társadalmunk másik ' alapvető osztályára, a. szövetkezeti 8 Bi parasztságra is, |9 P ^ Az eredményeket tekintve két jónak mondható mezőgaz- || BJifj dasági év után vagyunk, s ennek megfelelően M '|j ^ alakult a termelőszövetkezeti parasztság jövedelme jg^ A parasztság érti és a gyakorlatban is tapasztalja, [ 1A HB||] hogy a munkásosztály vezető szerepének növekedése fi |i nem a parasztság ellen irányul /mint ahogyan nem pl irányul egyetlen más réteg ellen sem/, hanem a ;$j| K| szocialista fejlődés érdeke, - össztársadalmi .11 i érdek. ' ■ Bl Az értelmiség döntő többsége és főként hangadó [A 1 része ezúttal is pontosan lemérte és megértette az |Jf jP- intézkedéseket. J|B I Megértéssel találkozott a párt novemberi állás- ti foglalása a kispolgárság köreiben is,

Next

/
Oldalképek
Tartalom