Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1969-07-08
rccal összekapcsolva, azzal együtt, de nem olyan mértékben yancsak szerepet kapott. Itt elsősorban azé van arról, hogy j aemzetközi tanÁcakozjás összes £eiaoroláaaiban kivétel nélkül gyón melegen emlékeztek meg a Szovjetunió és az SZKP szerepéről jelentőségéről* Ebben az értelemben még a nyugati lapok is 5gal Írnak úgy, - már amelyik igy ir hogy a nemzetközi lácskozás a Szovjetunió Kommunista Pártjának egyértelmű tere volt* Ha hasonlattal akarnánk élni, akkor azt mondhat- 1 ík, hogy a nemzetközi tanácskozás össz-egészében, valamennyi j Lszólalót beleértve, kétségkívül azt tükrözte, hogy a | )vjetunió és az SZKP iránti bizalom, tisztelet és megbecsülés j elmúlt időszakban megerősödött* j| 3c ^ pártok, amelyek Moszkvában ott voltak, szükségesnek •tották, hogy ennek hangot adjanak és hangsúlyozni szeretném, j gr ezt mindenki önként, a saját elhatározásából tettff ilyen- I ta szavazást ott senki sem kezdeményezett, ilyenfajta j tokolláris kötelezettség ott nem volt, mert hiszen más kérőkben, hogy ha felmerülhetett eltovélemények, ebben a g I désben is, ha valaki úgy érezte volna, nem lett volna köteles- 0 e nyilatkozni* Viszont a megnyilatkozásokból látható, hogy I nem formális, nem valamiféle tanácskozáshoz illő protokolláris 01 nyilatkozás volt, bárki részéről is, - hanem őszinte elisóse annak a szerepének, amivel az SZKP, a Szovjetunió nem ő elhatározása, hanem az objektív világhelyzet alapján j ölt és rendelkezik* Az értekezletnek ez a jellege és ez a sajátossága, az skezlet felszólalásaiból kicsendült vélemény nyilvánitások ittál azt is jelentik, hogy direkt csapás ez a Mao-csoport ,0