Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1969-07-08

. : amit ez a nyilatkozat adott, rendkívül nehéz. Tehát, azt nézzük, ' hogy a vilagmozgalom szfeana mit. jertént ez a nyilatkozat és, ha oz ‘ Jj a világmozgalomnak jó, akkor porsze-hogy jó az KSzLiP-nak is, raintahogy;Központi. Bízottságunkegyértelműen úgy:itélimiiog, hogy jő, mert hiszen részesei is; voltunk k oWáu' - - mM Tehát, itt arról van szó, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom eliiiült: kilenc eves fejlődésé után egy pillanatra, ha fi megállunk.és azt mondjuk, hogy itt van most. ez az uj dokumentum, . fel s ez mit jelent, akkor tudjuk kellőképpen értékelni mi az, hogy Wk' | ifi világos, egyértelmű és marxista-leninista helyzetelemzés és feladat* \ Itt. meghatározás. . És, majd a jövő fogja megmutatni:, milyen nagy ennek j ■Rí a jelentősége és, hogy mennyire tud ez szerepet játszani. ffi Végül, egy általános vonatkozásban még annyit - ezt szinbén J megegyszor mondom - nagyon jól megállapítható ugyancsak az, hogy R-. amig az 1960-as nyilatkozaton még meg sem száradt az. aláirá^ az ® fi agyes pártok részéről már tulajdonképpen kirobbantak az ellentétek, j |rtrt: ^ mert maga a nyilatkozat kompromisszumot hozott magával és 1 I 0 hamarosan nyilvánvalóvá: vált,/hogy az nem szolgálta kellőképpen az *' 1 fi Ezzel a nyilatkozattal egészen bizonyosan eleve nem fordulhat elő. I fii 1El5ször_is azért, mert aki nem akarta aláírni, tényleg nem kellett, \:wk Hp.p. V tt " hogy aláírja és nem is irta alá; aki csak égy fejezetet akart alá- rt® irni, az csak azt az egyet tetté magáévá; aki azt mondta, hogy még fipírt feihatalmazásn, majd a következő központi bizottsági ülés ® fii.' fog dönteni, az úgy fogja csinálni: következtetésképpen, aki lí §/. aláirt a y aláírja vagy el fogja fogadni a jövőben, az kétségkívül -.i® az 1960-assal szemben egyértelműbben részt vesz ennek egységes végrehajtásában, egyértelműbben magának vallja, egyértelműbben rtí'ffi A magára nézve kötelezőnek tartja. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom