Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.8.a/3)

1966-06-27

» * I kedvezőbb szervezőti feltételeket teremtett, s ezért a gazdasági "mechanizmus reformjával egyidejűleg ne:.: lenne helyes napirendre tűzni a végrehajtott ipari átszervezéseknek valami nagyóbbszabású, felülvizs­gálatát, 'ami viszont nem zárj a ki - ott ahol indokolt, ahol annak értelme van - a szükséges korrekciókat, /KAEV, Fonógép; felvonó/• A társadalmi munkamegosztás fejlődése mellett, amelynek fő vonala a Vspecializáció és a koncentráció, nagyobb figyelmet kell szentelnünk azonban a kisebb termelő egységek tevékenységére és az egyes válla- ? latok egymás közötti egészséges szocialista gazdasági versenyére,-rv Másképpen* a termelés koncentrációja olyan helyeken következzék be, ahol a termelő erők fejlettsége azt indokolja, s egyben gazdaságossá is teszi, és kerüljük el a termelés olyanfajta koncentrációját, amely a termelő-erők fejlettségével nincs összhangban, s végeredményben tár­sadalmi többletráfordításokat eredményez* Ilyesmi előfordult az utóbbi I évek gyakorlatában, elsősorban az élelmiszeripar környékén, ahol rész­ben a kényérgyártásban, résziben a mezőgazdasági nyersanyagok feldol­gozásában a lehetőségekkel és a‘feltételekkel arányban nem allö kon­centráció következhetett be. 1 .;yp'| ^ Ez egyben válasz arra a kérdésre is, hogy a monopol-helyzetű válla­lat létrejöttétől nem kell félnünk akkor ha a monopoíhelyzot létét a gazdaságos termeles indokolja.. Ahol nem lndoko 13a, ott légyon^ tón verseny a különféle vállalatok között. Ahol pedig monopoIhelyzetben levő vállalat van, vagy jön létre, ott is potenciális és valóságos versenyt kell szembeállitani ezekkel a vállalatokkal az - import—esz— közök terén* Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy elkerüljük a tndnopol­­f I helyzetből származó esetleges káros következményeket,„az elkónyelme— ! sedést, a vevpk igényeihez való nem kellő alkalmazkodást, a műszaki fejlesztés elhanyagolását, és egyebeket. Különösen fontos munka lesz, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek, az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek ipari jellegű tevékenységé­nek helyesen huzzuk meg a határát, mert jelenleg az a vélemény ural­kodik, hogy ezek a mezőgazdasági nagyüzemek jogilag úgyszólván tel­jesen ki vannak zárva abból a lehetőségből, hogy feldolgozó teve— kénységet folytassanak. Ez pedig nemcsak a mezőgazdasági nyersanyagok 1 ~ 4 9____________________________ mém*. -é i- 9 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom