Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.8.a/3)
1957-09-26
f L \ | ” Üí'PvP'' '■ s ‘ %í;,>,hÁ- ■•-■■.. ' :v '5. f- lo -» f Az üzemekben uralkodó felelőtlenségeket is meg kellene nézni. A ker.-i PB több esetben rendez előadásokat, s bizony azokra vagy nem jönnek el vagy pedig nem az illetékesek jönnek el. Az Újlaki Téglagyárban volt. az i a tapasztalata, hogy kaptak egy meghívót és utána kerestek embert, aki elmegy, nem nézik meg pl. azt, hogy a meghívó tulajdonképpen az ágit. ^ felelős részére szólt. Az értekezletek útin pedig a "megjelent" személy be sem számol arról, hogy mit is hallott és mi lenne abból adódóan az üzem feladata. A tömegkapcsolat kérdésénél megemlíti, hogy az emberek általában csak az olyan dolgokat szeretik végrehajtani, ami kedvező a számukra. A kényelmetlen feladatokat nem végzik szívesen. Ezért e béren nagy szükség van a kommunista példamutatásra. Az üzemekben kialakult az állami vezetés, Igazgató, főmérnök, műszakiak részéről, ezen kivül van egy pártvezetés is. Véleménye szerint, ha a párt előtt álló feladatot kell megoldani, nincs súly helyezve arra, hogy azt alaposan előkészítsék,a pártszervezet részéről. Pl. ha pártnap van, akkor a művezetőket bízzák meg azzal, hogy részlegéből mindenki menjen el. A műhelyben dolgozó kommunisták nem tartják kötelességüknek, hogy beszéljenek dolgozó társaikkal, ismertessék, hogy miről is lesz szó a pártnapon vagy egyéb rendezvényen. Az Újlaki Téglagyárban hallotta, mikor az első pártnapra készültek, a Központtól kaptak előadót. Huszár nevezetű elvbirs jött ki. Igyekeztek a pártnapra mozgósítani, azonban a résztvevők az előadásból nem kapták meg az, mint amire számítottak. Legközelebb - mikor Varga elvtárs tartotta a pártnapot - amelyen már kevsebben vettek részt - úgy mentek el az emberek, hogy hallottak egy jó előadást. Helyes az, ha felsőbb szervtől jennek ki elvtársak, de ők is készüljenek fel alaposan. Kiss Bertalan elvtársi A Molnár elvtárs által elmondott problémák valóban fetiná'1 l'n'ák', ezekkel" fc"obb esetben már behatóan foglalkoztunk, hogyan is lehetne előbbre jutni. Hihetetlen nehéz a helyzet, már titkirí értekezleten is beszéltünk erről. Az elvtársak félnek a tömegektől, tele vannak előítéletekkel az emberekkel szemben. Mindez abból adódik, hogy az ellenforradalom idején több elvtárs vállalta a feladatokat, nem riadt ! vissza semmitől. Abban az időben a mi elvtársainkra sok minden akartak rákenni az emberek, ami még ma is bennük él. /annak akik úgy vetik fel, hogy most mlemenjünk el ezekhez az emberekhez, jöjjenek inkább Ők hozzánk. Ez a kérdés sajnos elég általános. Az utóbbi hetekben, napokban sokat foglalkozunk a tömegkapcsolat kérdésével, s talán vannak is bizonyos eredmények. Sajnos azonban a PB részéről sem történik meg az a határozott állásfoglalás, melyre szükség lenne. Mikor titkári értekezleten napirenden volt, felmerült az a kérdés is, hogy sokszor nem hallgatják végig az előadásokat. Véleménye szerint ennek is egyik oka az, hogy a tömegkapcsolat kérdésében nem” értettek mindennel egyet. Javasolja, hogy a tömegkapcsolat' erődítésének kérdésében határozott álláspontra kell jutni és feladatként kell kiadni az üzemek részére a tömegkapcsolat megjavítását - felelősségre vonás mellett. Az a tapasztalata, hogy szinte félnek az emberek a párttól. A Szállítóberendezések Gyárában pl. faliújságra írták ki, hogy forduljatok már felénk, ne mindig másfelé. Beszélt is több alkalommal párton kívüliekkel és megállapította, hogy szinte elvárják, hogy a párt közeledjen feléjük. , Tulajdonképpen több helyen nem is tudják, hogy ki a partvezetőség tagjai es ha valamilyen problémájuk van, azzal csak a titkárhoz fordulnak. Ezáltal a vezetőségi tagok tekintélye is csökken. A gazdasági és politikai vezetés közötti helyzet - egy pár alapszerv kivételével - nagyon rossz. A gazdasági vezetés sok esetben olyan emberekre támaszkodik, akik a párt részere kétesek. Ebből kifolyólag történnek a különböző frakciók kialakulása. A taggyűlések színvonala általában ott mondható jónak, ahol nem becsülik le az embereket. A Pacsavargvár, Felvonószerelő Vállalat tagg^yülé^K 44