Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1985-02-23
I f Meg kivánom még említeni a fizikai bérek alakulását, amely 198o átlagában 49«4oo.-Ft volt és 1984-ben 68.600.-Ft-ra emelkedett. Ebből kiindulva számszerűen bizonyíthatók azok az egyértelműen pozitív gazdasági eredmények, amelyeket a VEGYÉPSZER Épitési Igazgatóság az elmúlt öt évben elért. Ennek eredményeként a dolgozóink élet- ós munkakörülményeinek fokozatos javitása is kimutatható. Nehéz lenne elvitatni, hogy ezen eredmények eléréséhez 9o fős párttagságunknak is köze van, részben a példamutató munkavégzés, részben a politikai mozgósító erejénél fogva. Nyilvánvaló, hogy az elért eredmények mögött a pártélet és a pártmunka folyamatossága rejlik, amelyet pártszerveztünk erejéhez és körülményeihez mérten folyamatosan végzett. Pártvezetősógünk beszámoltatta a gazdasági vezetőket területük gazdasági és politikai helyzetéről, rendszeresen tájékoztatást kaptak párttagjaink az igazgatóság előtt álló gazdasági feladatokról. A pártvezetőségünk mellett működő Gazdaságpolitikai Munkabizottság egyes kiemelt fontosságú feladatok vizsgálatára kapott megbízást, ez nagyban segítette az adott gazdaságpolitikai feladat döntéselőkészitésót, végrehajtását, és ellenőrzését. Pártszervezetünk munkáját a III.ker.-i PB évről-évre értékeli a beszámoló taggyűlések során, és pozitív megállapításaival egyidejűleg megtette észrevételeit munkánk hiányosságaira is. így hiányosságok mutatkoztak a fegyelmi munkában, és 3‘tor'kft 1 1 I —I—Mi WIHMIMIHHItfl itSiy. ~ """""I