Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1985-02-23
Pártszervezeteink segítsék az új keresetszabályozás adta lehetőségeken belül ogy hatékony, belső érdekeltségi rendszer kialakítását. Igény, hogy a gazdasági célok elérését szolgáló pártmunkában a politikai meggyőzés, a mozgósítás és az ellenőrzés valamennyi formája nagyobb teret kapjon, s pártszervezeteink politikai döntései és a pártellenőrzés segítse elő a gazdálkodó szervezetek önállóságát. Tisztelt Pártértekezlet ! Külön szólok arról is, hogy március elején minden olyan munkahelyen, ahol VGMK-el< vannak, taggyűléseken kell áttekinteni azok helyzetét. Az egyértelműbb és alaposabb megítélés érdekében a KB. e területen is teljeskörüen meg kívánja ismerni a párttagság véleményét. A taggyűlésen a vitát úgy célszerű irányítani, hogy az az adott munkahely munkaközösségeinek működésére irányuljon, s nem a más terülotekre vonatkozó vélt vagy valós információk értékelésére. A vita során kerüljön felszínre, hogy a munkaközösségek tevékenysége hogyan illeszkedik a munkaszervezet egészébe, milyenek a gazdasági hatásai, milyen pozitív és negatív jelenségeket eredményez, esetleg milyen aránytalanságok vagy visszásságok tapasztalhatók. A taggyűlés állásfoglalása alapján minősítsék a területükön kialakult helyzetet. Abból induljanak ki, hogy a gazdasági céljaink elérését segítő, szabályosan működő VGMK-et támogatjuk. A szabályoktól eltérő gyakorlatot, a végzett munkával nem arányos jövedelmek keletkezését és az indokolatlan jövedelemkiáramlást azonban meg kell szüntetni. A törvényességnek az ellenőrzés és szankcionálás minden eszközével érvényt kell szerezni. , I U.G J.............................................................................................................................................——-_____________ J: / m- 4 II 3