Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1975-02-15
•mammmmmmmmtmmm mmmmmimtmsHms&mii, i n' f -K I | A javuló lakás- és életkörülmények kedvezően hatnak a munkára, a társadalmi közérzet alakulására, a közgondolkodásra, a gyermeknevelésre, Ezek a jelentős eredmények gyorsítják a társadalmi fejlődést* Az emberek közvetlenebbül érzik szocialista társadalmunk sokirányú gondoskodását, annak emberközpontúságát. E kedvező körülmények hatására és a párt hivó szavára egyre nő azoknak a száma, akik cselekvőén kívánnak részt venni ebben az összetett, néha bonyolult, de nagyon szép, nemes munkában. A Tanács sokrétű munkájában nem nélkülözheti a társadalmi segítséget, a közösség támogatását. Itt a Pártértekezlet előtt is szabadjon megköszönni a kerületi üzemek, intézmények, szövetkezetek párt és KISZ szervezeteinek, dolgozóinak és vezetőségeinek, a kerületi Munkásőrség tagjainak, a társadalmi és tömegszervezeteknek önzetlen támogatását, munkánkhoz nyújtott segítségét. A kerületi összefogás eredményeként több új óvoda, sporttelep és játszótér épült. Fejlesztettük művelődésügyi intézményeinket, nyári úttörő- és napközis táborunkat. Gyors ütemben építjük a Barátság Parkot, az Óbudai Ifjúsági Parkot és Klubközpontot, s rövidesen megkezdjük a hajógyári-szigeti tábor építését. A tennivalók bőségkosarából kérjük, válasszanak a jövőben is. Nyújtsanak ha lehet még több segítséget közös terveink megvalósításához, kerületünk gyorsabb ütemü fejlesztéséhez. A tanácsi apparátusban dolgozók a jövőben is arra törekszenek, hogy növeljék munkájuk hatékonyságát, ezzel szeretnék még jobban kiérdemelni pártunk, munkásosztályunk, a kerületi lakosság elismerését, megbecsülését. Tovább kívánjuk javitani a hatósági munkát, a lakosság gyors és szélesebb körű tájékoztatását. Igényeljük a jövőben is a társadalmi ellenőrzést, munkánk kritikus értékelését, a lakossággal való együttgondolkodást az előttünk álló kisebb és nagyobb feladatok megoldásában. A javuló életkörülmények hatottak magára az emberre is. A több szabadidő, a javuló munkakörülmények nagyobb lehetőséget biztosítottak a művelődésre, a szórakozásra, a családdal való törődésre.' Ez a változás is segítette pártunk közoktatáspolitikai határozatának kerületi végrehajtását. Jobb feltételek között eredményesebb munka folyik a pedagógiai műhelyekben: óvodáinkban, iskoláinkban. K? HK'. P I . ' ' , , . í i