Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1970-10-17 - 1970-10-18
. ■ i A PARTTAGOK AKTIVIZÁLÁSA, A MEGBÍZATÁSOK TELJESÍTÉSE Kerületünk 888 kommunistája megilletődve, büszke örömmel vette át hazánk felszabadulása 25. évfordulóján a „Jubileumi Emlékérmet”, a szociaí lizmus érdekében megszakítás nélkül végzett munka elismerését. A III. kerületben éló és dolgozó kommunisták — mint az országban — társadalmi, politikai, gazdasági életünk hajtóerőit jelentik. Párttagságunk hűen kommunista felfogásához szilárdan, áldozatkészen, fáradhatatlanul harcol a párt politikájának megvalósításáért; hirdeti a marxizmus—leninizmus eszméjét. Az elmúlt négy esztendő alatt elért eredményeink: a nemzetközi események, a kommunista mozgalom problémáinak ismertetése, s a keletkező kételyek leküzdése, a gazdasági mechanizmus változása és a változás okozta gondok csökkentése, a nagy jubileumi évfordulók bensőséges ünnepségei jelzik, hogy az eltelt évek alatt párttagságunk — a korábbi évekhez képest is — növelni tudta aktivitását. A kommunisták aktivitásukkal példát mutatva társadalmi tevékenységre tudnak serkenteni egyre több pártonkivüli dolgozót. Ennek is tudható be a tömegszervezetekben folyó tevékenység erősödése. Párttagságunk 70—80%-ának konkrét társadalmi megbízatása van; — kisebb taglétszámú pártszervezetekben a párttagság egészének. Egyre inkább jellemző a vállalt feladatok teljesítése, a hozott határozatok végrehajtásában való aktiv részvétel. Nem ritka jelenség, hogy egy-egy párttag több funkciót is visel — és sokszor családi élete, pihenése, egészsége rovására igyekszik eleget tenni megbízatásainak. Évek óta küzdünk azért, hogy változtassunk a pártmegbízatásak egyenlőtlenségén. Párttagságunk egy kis része nem vállal megbízatást; kényelmesen akar élni — úgy gondolja, hogy neki csak jogai vannak. Sajnálatos, hogy pártvezetőségeink nem lépnek fel elég hatékonyan az ilyen jelenséggé szemben. Bizonyos mértékig fékezően hat a párttagok aktivitására (főleg az alapszervezetekben), hogy a határozatok és tájékoztatók nem jutnak el mindenhol és minden esetben kellő részletességgel és egyértelműséggel a kommunistákhoz; vagy pedig túl általános a határozat, nem fogalmazódik^meg a kommunisták helyi, konkrét tennivalója és igy, a Póttagok nem tudnakmit kezdeni a határozatokkal. A határozatok nem formálódnak helyi valókká, megbízatásokká — nem személyesítik meg a tennivalókat. Helyenként a pártvezetőségek felkészültségük miatt nem tudják kimunkálni a megbízatásokat. Fel kell figyelni arra a jelenségre, hogy az alapszervezetek legjobban felkészült tagjai közül egyesek rangon-alulinak tartják az alaP®z®rJ®ze en végzett munkát; ők csak a felsőbb szervek megbízatásait veszk komolyam Még nem tudtuk eléggé elfogadtatni, hogy a határozatok végrehajtását ■I