Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.8.a/1)
1970-10-17 - 1970-10-18
k ?../- ® -hogy eleget tudjon tenni annak amit akkor vállaltunk, amikor kornmunisták lettünk. Talán egy budapesti küldöttnek illenék arról beszélni, hogy a Főváros milyen eredményeket ért el a legutóbbi kongresszus óta. Az elvtársak beszéltek a kerület eredményeiről, - én eltekintenék ettől, hiszen mindannyian résztvevői vagyunk a Főváros építésének, - ezt méltatta a ker-i PB is, az anyaghoz mellékelte is a Főváros fejlődéséről készült brossurát,- mindenki örömmel láthatja, - azzal együtt, hogy még nagyon sok tennivalónk van. Óbudának az a jó szerep jutott, hogy kiemelkedő fejlesztés színhelye, amely pillanatnyilag nehézségeket is okoz, de majdcsak kiküszöböljük. Rendkívül szép helyen fekszik Óbuda; hegyek veszik körül, a Wlargit-sziget, és majd-csak valami lesz a Szúnyog-sziget rendbehoz ásóból is. Nagy jó és szép környezet, amely ma mór szinte a teljes megújulás felé halad. Ugyanakkor amikor a lakásállományunk megjavul, elveszik egy csomó régi emlék/. A régi óbudaiaknak fájó a sok emlék elvesztése, ezt sajnálják nem a rossz vizes házakat, melyeket lebontanak, - a kerület egészséges szerepét, patrioritLzmusót, amely kell, hogy kösse az embereket a kerülethez, a városhoz, az utcához amelyben élnek, összeverődik a város minden részéből sokféle ember, aki csak egynek örül, hogy lakása van, de annak, hogy óbudai lakossá vált, annak nem örül, nem érzékeli, ^ nincs ami Óbudához kösse. Nem itt élt fiatal korában, nincsenek a szomszédjával, ismerősével közös élményei, iskolai emlékeik. /jkv.PSné/ A régi óbudaiaknak kell megteremteni azt a hangulatot, i hogy a beköltöző emberek óbudaiakká váljanak. Újra ki kell alakítani Óbuda patriotizmusát, és meg kell teremteni az uj lakóknak azokat a lehetőségeket, hogy összeolvadva a régi lakóssággal, elvtársi, baráti közösségben éljenek. Az embereknek egy közösségf gé kell összeforrni. Ennek elősegítésére hívják meg az uj lakókat az iskolai ünnepségekre, vonják be a szülői munkabizottságokba, mind nagyobb szómban, hogy óbudaiakká válhassanak. Általában eluralkodott az, hogy idegenül élünk egymás mellett, inig# régebben ez nem volt tapasztalható. Szűkül az emberek baráti köre, - mondjuk, hogy sok a gondja az embereknek. Aúft bbwíwww '.<ws*eeww9!lir*rfc'$t»i*:. sr V / . -......- _________________-_________________________—*.................................................................................................................. ■ ________________________________________