Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.8.a/1)

1966-10

* - l\£ _ amelyek alkalmasak voltak arra, hogy no csak a munkával összefüggő szakmai kérdésekről, hanem a dolgozók .egyéni gondjairól is elbe­szélgessünk. Az elhangzottakból - mint súlypont - ki kell emelni a kerületben lakó családok lakásgondjait. Mi kerületiek - vagy évtizedeken át volt kerü­letiek - tudjuk, hogy mennyire égetővé vált a lakáskérdés megoldása. Számos helyen - ahol régi lakóházak, javítására, vagy rekonstruálására gondolnak - azt tapasztalhatjuk, amit mi a Fényes Adolf-utcai épít­kezésnél is tapasztaltunk., hogy a kis földszintes házak zöme vályog­ból épült. Epeket a házakat javítás helyett, lebontásra kellene Ítélni. Ebből az alapból kiindulva, foglalkozik a vállalat a kerületi, a fő­városi Tanáccsal és az ®TP~vel karöltve - uj társasházak, lakások létesítésével. Ennek megoldására több elgondolás fut, amelyek mindegyike azt célozza, hogy a vállalat dolgozói közül a legrászorulóbbak, saját erőfeszítésekkel és vállalati segítséggel lakáshoz jussanak. Számos területen kezdeményeztük és kezdeményezzük" fokozottabban a jövőben is a dolgozók munka- és életkörülményeinek megjavítására vonatkozó intézkedéseket. A rekonstrukciók, sajnos utolsó lépcsőjében, valósultak és valósulnak meg azok a szociális létesítmények, amelyek a dolgozók szociális ellátásának színvonalát javítják. Kezdeti lépés/iek történtek a nehéz fizikai, munka gépesítésére. /Nagybálakocsi, elektromos targoncák, hidralikus nagybál af el so d.r ók/. Ugyanezt a célt szolgálta a rekonstrukció keretén belül, a technoló­giai sorrendnek megfelelő műhely elhelyezések, mint pl, a Goldberger selyemfestőde áthelyezése. Ezeknek, a feladatoknak a teljes megoldása - korszerű anyagmozgatás meg­valósítása - átnyúlik a III. 5 éves terv időszakára. A III. 5 éves terv legfontosabb célkitűzése vállalatunknál, a dolgozók szociális ellá­tásának olyan szintra emelése, amely kívánatossá teszi minden dolgozó számára a vállalat kapuin belül lenni. A vonzódást számos más módon is elő kell segíteni. Pl. a vállalatnál megöregedett dolgozók szakmai, erkölcsi és anyagi megbecsülése;, a nyugdíj korhatárt elérő, ill. nyugdijbavonult dolgozókkal a kapcsolat fenntartása. Mindezekkel az intézkedésekkel a párt gazdaságpolitikáját kívánjuk segíteni, vagyis annak a bonyolult kapcsolatnak a gyakorlati megvaló­sítását, amely abban jut kifejezésre, hogy a gyár a miénk. Küszöbön álló legfontosabb további teendőink: a gazdasági irányítás uj rendszerének vállalatunkat érintő határozatait, maradék nélkül gyorsan és bátran megvalósítani. Ez természetesen nem jelenti, hogy a várakozás álláspontjára helyezkedünk és várjuk a rendeletek, intézkedések meg­jelenését, de azt sem, hogy a céltudatos, tervszerű műszaki és közgaz­dasági tudományos módszerekkel megalapozott elhatározások helyett, össze-vissza kapkodva oldjuk meg további feladatainkat. Meggyőződésünk, hogy a vállalatunknál 25 ezer túlnyomórészt becsületes, szorgalmas, szakmájához értő kommunista és pártonkivüli dolgozó van. A közös nyelven való beszéd^ még népiesebben az'egy irányba való húzás olyan szellemi és anyagi erőt képvisel, amely képes az előttünk álló - a vezetők és dolgozók számára egyaránt uj perspektívát biztositó feladatokat, amelyek közvetlenül a mi és gyermekeink életkörülményeinek megjavítását célozzák, - maradék nélkül teljesíteni. UteráoU.-- Mute ip *

Next

/
Oldalképek
Tartalom