Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1989-02-16

A helyi lakosság érdekeivel* összhangban álló célokra a lakos­ság iösszes lehetséges anyagi eszközeit be kell vonni (önerős közműépítés, emeletráépítés, stb.) és a telekeladás, beruhá­­zás-lebonyöli tások és kivitelezések során versenyeztetéssel kiválasztott, a legkedvezőbb feltételeket kínálókat kell előnyben részesíteni. Felelős : általános tanácselnök helyettes Pénzügyi- ós Tervosztály vezető Határidő : föly amatos 5./ A kerületfejlesztési célok megvalósításának fontos eszközévé kell ' tenni a kerületi vállalatokkal, gazdálkodó szervezetek­kel, ' intésetekkel a tartós, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködések kialakítását, a nem tanácsi szervek erőforrá­sainak fokozott bevonását. Felelős : tanácselnök Határidő : folyamatos CT 1 6./ Ki kell alakítani a tervezés társadalmasításának azt a formá­ját, módszerét, ami lehetővé teszi az állampolgárok beleszó­lását környezetük alakításába olymódon, hogy ezáltal nem ke­rülhetnek veszélybe a kerület, a főváros fejlődését, a na­gyobb1 közösség érdekeit szolgáló fejlesztési elképzelések. Felelős : általános tanácselnök helyettes Határidő : folyamatos 7./ A tanácsi pénzeszközök és a kiadási előirányzat csökkentése érdekében fokozott figyelmet szükséges fordítani arra, hogy a pályásatok, tanulmányok körében csak reálisan megvalósítandó témák kerüljenek tervezésre, kiírásra, kidolgozásra. Felelős : a szakigazgatási szerve]-: vezetői Határidő : azonnal Műszaki ágazati feladatok rí 1./ Létre kell hozni az építésügyi hatósági munka végzéséhez szükséges kerületi komplex műszaki adatbázist, amely alkal­mas nemcsak a lakosság naprakész tájékoztatására, hanem a ke­rület un. civilizációs helyzetének felmérésére1 és ennek alap­­f ján a legfontosabb teendők meghatározására. Felelős : általános tanácselnök helyettes Műszaki Osztály vezetője Határidő : a telkekre (tulajdonviszonyok, méretek, építési övezetmeghatározás, esetleges korlátozás, stb.): 1987.XI1.31• utak és közmüvekre vonatkozóan : 1988. XII. 31. i­//f w & i \ \ - 7 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom