Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1988-01-28
munkahelyeken, melyek nem teljesen kötöttek, mivel ezt növendékeink nem birják, pl. a gyári munka. Természetesen ezután is részt kell hogy vegyenek a belső munkavégzésben. Otthonunkban jelentős hagyományokkal hosszú évek óta működik az intézeti Ifjúsági Tanács, mint a fiatalok önkormányzati szervezete. A csoport és intézmény szinten megszervezett önkormányzatnak igen széles döntési, véleményezési és javaslattételi jogköre van: elvégzendő munkák és egyéb ^ feladatok kitűzése, értékelése, különféle pénzalapok elosztása, döntés fegyelmi és jutalmazási ügyekben. Konkrét döntési jogkörük van a növendékeket érintő valamennyi területen, napi- és házirend megállapítás, felruházás, élelmezés. Különböző bizottságok koordinálják és segítik az egyes részterületeket. Szervezik a családi és társadalmi ünnepeket. Az intézeti Ifjúsági Tanács diák elnöke mindenkor tagja az intézmény felnőtt vezetőségének. Utógondozó Otthonunk az országban egyedülálló, budapesti szintű hálózati feladatokat lát el. Ide a 18. életévüket betöltött volt állami gondozottak kerülnek, s az itt eltöltött évek alatt lehetőséget kapnak arra, hogy jobban felkéff szülhessenek az önálló életre, s pénzt gyűjtsenek az Otthon elhagyása utáni időszakra. Az Utógondozó Otthon alapvető követelménye a munkavégzés, munkaviszonnyal nem rendelkezők nem lakhatnak az Otthonban. 6 hónapi ott tartózkodás után kötelező a lakásigénylés beadása. Ez feltétele a további ottmaradásnak /I10.-Ft dij havonta, étkezési lehetőség stb./. A fiatalok rehabilitációjához rendelkezésünkre áll: 39 fő pedagógus és 30 fő technikai dolgozó. A pedagógus létszám megoszlása: 1 fő igazgató, 4 fő igazgatóhelyettes, 6 fő oktató-tanár, 1 fő pszichológus, 1 fő családgondozó, 1 fő utógondozó és 25 fő nevelőtanár.««1pi > \ |®, ■ 1 J ||H; i ^HP -Kwwtt.. S-'.J ' ff- 5 -