Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1988-01-28

£ I I- 11 -- Egyértelműen tisztázni kellene az egyes nevelőottho­nok szerepét, s ennek megfelelően kellene hogy tör­ténjen az elvárás is.- Tisztázni kellene, hogy az intézetbe kerülés az egyes gyerekeknél kötelező szociális juttatás, jótétemény stb., mert a jelenlegi helyzetben úgy néz ki, hogy a rászoruló gyerek szívességet tesz az államnak, és meg­engedi eltartását. A gyerekével foglalkozni nem tudó /lumpen, garázda, semmirekellő/ pedig felelősségre vonhatja az intézményben egész nap dolgozó pedagóguso­kat. Azaz 16 éves korban felül kellene vizsgálni, hogy valaki rászorul-e az állami nevelésre vagy sem. A 16 éves kor utáni babusgatás az arra rá nem szorulóknak vagy a szívességből igénybe vevőknek csak hátrányos.- Biztosítani kellene a nagykorúvá váló fiatalok részére - teljesítéstől függően - 2-5 ezer forint közötti egy­szeri nagykorúvá válási segélyt, hogy ne egy szál ing­ben vagy nadrágban távozzon, hanem ha szükséges, első havi lakbérét be tudja fizetni, tisztasági szereket tudjon vásárolni stb.- Csak kis létszámú, jó tárgyi feltételekkel rendelkező ff otthonok kialakítása vagy régiek átalakítása /20-30 fő, 2-3 ágyas szobák/.- A nevelőszülői hálózat további szélesítése, egy kicsit t fordított módszerrel, ne a jelentkezőnek kelljen 3-4 szobás lakással rendelkeznie, hanem a pályázatot el­­nyert szülő kapjon 3-4 szobás lakást.- A nagykorúak esetében járhatóbbnak tűnik "az albérlők házának" vagy valami hasonlónak a létrehozása 2 ágyas szobákkal, s az arra legjobban rászorulók vagy az al­| bérlők házában már huzamosabb időt eltöltötteknek szükséglakás, ill. lakás biztosítása. Tulajdonképpen JÉ ''Www-jj

Next

/
Oldalképek
Tartalom