Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1987-01-29

IT í ') Az összes anyagot átnézve ebben a kérdésben is csak álta­lánosságokat találtunk, hiányzott itt is a konkrétum, a párt­­szervezet saját feladata ebben a munkában. A pártszervezetek elemező munkáikban igyekeztek feltárni azo­kat az okokat, melyek megnehezítik az általános ideológiai, politikai képzettség szintentartását illetőleg a színvonal emelését. Az egyik alapszervezet igy fogalmazott: "A pedagógu­sok zöme köztudottan nő. Az iskolában igen sokszor kell egy­mást helyettesiteniök a gyerekek betegsége miatt. Egyes szak­tárgyakban igen magas az óraszám. Emellett a pedagógusok több­­rí sóge természetesen családanya is, akire otthon vár a háztartás minden gondja, A szakmai továbbképzések ós a mindennapi felké­szülés után igen kevés idő jut a széles körű tájékozódásra. Sajnos fiatalon rögződik ez a rohanásból alakult életvitel, s az ilyen irányú igény később már nehezen fejleszthető." A kívülálló számára nehezen érthető, de valójában egyszerű okok akadályozzák tehát egy-egy tantestületben a tervszerű politikai munkát. Ilyenek: a váltakozó tanítás, a magas óra­számok, a sok helyettesítés, a pálya elnőiesedése stb. összegzésül megállapíthatjuk: a pedagógusok döntő többsége megfelelő ideológiai alapokkal rendelkezik ós a napi poli­­/—'s, tikai kérdésekben tájékozott. Bizonytalanság tapasztalható azonban az ilyen irányú ismeretek alkalmazásában. Nem azonos színvonalú a politikai nevelés tervszerűsége, tudatossága. A szakmai továbbképzések, illetőleg az egyetemi ós főiskolai tanulmányok nem készítenek fel eléggé az elsajátított ide­ológiai, politikai ismeretek gyakorlati hasznosítására. Az oktatási intézmények sajátos problémái nehezítik a terv­­szerű politikai képzés rendszerének kialakítását. A pártszervezetek elemző munkával rendszerezték ismereteiket a pedagógusok felkészültsége ós a politikai nevelőmunka hatékonyságát illetően ós jelezték, hogy igénylik annak fejlesz­tését. I /5 L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom