Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1986-01-16
r ' "1 fel, - 6 -A jelölést végzők és a pártalapszervezeteink mindvégig hangsúlyozták, hogy az adott feladat elvégzésére legalkalmasabb személyek kiválasztásán munkálkodnak és a VSZB nem a területi képviseleti elv alapján épül fel, mivel ezt a funkciót a VBT tölti be. Az előkészítő és a jelölő munka során sikerült megismertetni, elfogadtatni a tagsággal a választás formájának, tartalmi vonásainak, politikai céljainak újszerűségét. Ezen feladatok ismeretében sikerült azokat a személyeket kiválasztani, akik alkalmasak, élvezik a tagság bizalmát a feladatok végrehajtása során, A választási eredmények mindezt visszaigazolták. Szinte minden területről egybehangzó véleményként hangzott el, hogy az alapszervezeti választások, a VSZB jelölése során széleskörű demokrácia nyilvánult meg. További tapasztalat, hogy a tagság a kongresszusi küldöttek összetételét nem értette és nem teljes mértékben fogadta el. A problémát azok a személyi javaslatok okozták, akik nyugdijasok, illetve nem a vállalat dolgozói. . Az üzemi PVB megtárgyalta a jelölőbizottság tájékoztatóját, javaslatát, majd előzetesen állást foglalt a VSZB titkára, elnöke és a függetlenitett munkatársak személyében. A PVB meghatározta a pártalapszervezetek, az egyes kommunisták feladatait a választásokkal kapcsolatban. A beszámoló és a jelölő küldöttértekezlet 1985. október 25- én került megrendezésre, A vitában 13-an szóltak hozzá. Kiegészítették a beszámolót, kiemeltek egyes részterületeket, melyeket fontosnak tartót► tak, kritikusan szóltak az üdültetés helyzetéről, hiányosságairól, a tagdij megállapítás bonyolultságáról, ésszerű megoldást sürgetve. Kiemelték a telephelyek önálló érdekeltségi rendszer kidolgozásának fontosságát. A felvetett kérdésekre a küldöttek választ kaptak, A jelölőbizottság javaslata alapján megszavazták a jelölteket és ez alapján 1985. október 28-29-én megtörtént a szavazás második fordulója a teljes tagság részvételével. A szavazás nyugodt politikai légkörben, fegyelmezetten zajlott le. Technikai probléma a lebonyolitásban nem volt, fi j ^ hmÍmI—.........MII—EMIHlíM *"*' -WWW. 4