Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1985-03-28

í; reilvftailvlff | II. Az 1984. évi munkánkban kiemelkedő jelentőségűek voltak az igazolványcsere kapcsán lefolytatott beszélgetések. Eredmé­nyeképpen még jobban megismertük az állomány problémáit, sze- i mélyi és közösségi elgondolásait, javaslatait munkánk javítá­sára. Tapasztalatainkat munkánk szervezésében és a parancsnoki munkában egyaránt hasznosítjuk. Értekezleteken a tanulságokat értékeltük és a politikai, valamint kiképzési munkában fel-I használjuk. A parancsnoki munkában a magasszintü politikai, szakmai felkészültség egyik legfontosabb követelményünk. Ennek alapján kezd általánossá válni a parancsnoki példamutatás a fegyelemben, a feladatok tudatos vállalásában és magas szín­vonalú végrehajtásában. A fegyelmet, az állomány fegyelmi helyzetét az erkölcsi, poli­tikai egység megítélésénél alapvető fontosságúnak tekintjük. A fegyelmet nemcsak a munkásöri feladatok teljesítésében, hanem a gazdasági munkában és magánéletben is elvárjuk. Ennek érde­kében egyre szorosabb kapcsolatot építünk ki munkásőreink párt és gazdasági vezetőivel, illetőleg az egyéni beszélgetéseket nemcsak alkalomhoz /pl. igazolványcsere/ kötött, hanem rendsze­► rés parancsnoki feladatnak tekintjük. Kádermunkánkat is az előb­, /'rev re re, | í j/V bi célkitűzések és feladatok határozzák meg. Ennek megfelelően törekedve a stabilitásra, fel kell készülnünk a szükséges változásokra, illetve váltásokra. Tovább kell javítanunk a ki­választást és segítenünk kell a hosszabb távon is alkalmas elvtársak képzését, nevelését. A kádermunkában az uj század létrehozása miatt, a korábbi tér­­veket módosítanunk kellett, illetőleg uj tervet kellett készi- 'r tenünk. Ezt tartottuk szem előtt, az 1986-9o közötti káder­utánpótlási és képzési tervünk elkészítésénél is. A munkás­őrség országos parancsnok helyettesének utasitása alapján ki­alakított gyakorlat eredményeként az egység kádermunkájában jelentős javulás következett be, kiegyensúlyozott, váratlan jelenségektől mentes tevékenység volt a jellemző. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a káderterv, illetőleg az adott pa­r f Hf ^ ■ 1-1 } - 4 -'■■www 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom