Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1982-08-19
l — O — t Az új nevelési és oktatási tervekre a nevelők fölkészültek, az iskolák vezetői gondosan segítették a továbbképzést, s a művelődésügyi osztály felügyelői ellenőrizték és ellenőrzik az intézmények ezirányú munkáját. Igyekeznek minden segítséget megadni. Az idei tanévre - anint azt áprilisi jelentésünkben is jeleztük - valamennyi általános iskolás korú gyermeket elhe. lyeztünk, bár tovább emelkedett az egy tanulócsoportra eső létszám. A fővárosban változ atlanul a II. kerületben lesz a legmagasabb. A helytállásért, a nehéz feladatok jó teljesítéséért az intézmények dolgozóit és vezetőit dicséret elleti. Általános iskoláinkban az 1902-03. tanév zavartalan megkezdéséhez minden rendelkezésünkre álló eszközt 1elhasználtunk. A zavartalan évkezdés feltételeit biztosítottuk, jínnek ellenére még a következő gondokkal kell megküzdénünk. 1./ A zsúfoltságból adódóan az átlagosnál több a karban-1 tartási feladat óv közben is. 2./ A szemléltető eszközöket, a tanulókísérleti anyagokat a tanulócsoportok és tanulók megnövekedőit számához kell igazítani. 3./ kár s. tanév elején, a fűtési idény kezdetén gondot okoz— natnak az elavult fűtési berendezések a Pasaréti úti és a Szabadság úti iskolában. Az 1902. tanévre csak a Bem u'ccaz es a Törökvész úti iskola fűtésének korszerűsítését irányozhattuk elő. Az utóbbi öt évben már 11 épület fű-i tóoének korszerűsítését megoldottuk. /• ' f 1 Ki ' > 4 •—4