Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1982-05-27

\ A szocialista világrendszer, a szocialista közösségen belül első­sorban a problémákat ismerik és kizárólag ennek alapján értékelik /Lengyelország, Románia/. Az utóbbi időben gyakrabban jelentkezik a vitákban a határkérdés, a trianoni és párizsi békeszerződés. Véleményünk szerint ebben része van a határon kivül élő magyarok­ról az irodalomban folyó vitáknak. A vitákban felszinre kerül a szocializmus és a nemzeközi válság viszonya.- Hallgatóink értik a kétfrontos harc lényegét, szükségszerűségét, ugyanakkor egyesek megkérdőjelezik ezt napjainkra vonatkozóan arra hivatkozva, hogy a pártdokumentumok, az MSZMP XII.Kongresszu­sa is "kétirányú érzékenységről" beszél.- Hallgatóink szinte kivétel nélkül megértik, hogy a párt alapel­veinek változatlansága mellett, a változó belső és külső körül­mények figyelembevéve kell, hogy alakitsa politikáját. Ennek el­lenére felvetnek egy sor problémát, pl. sajnálatosnak tartják, hogy fejlődésünk kiegyensúlyozatlan, nem egyenletes. Gyorsabb fejlődést szretnének, akár több erőfeszítés árán is. Erősen ki­fogásolják, hogy gazdasági feleősségrevonásról egyáltalán nem hallanak. Igen sok többmilliós "bakit" láttak maguk is büntet­lenül, sőt milliárdos "tévedésekről" is hallottak már. Problámát okoz a magán vállalkozás, az eladósodás, és ezzel össze­függésben társadalmunk erkölcsi állapota. Ezeken a kérdéseken túl a foglalkozásokon esetenként felmerülnek mindazok a kérdések, amelyek általában foglalkoztatják az embereket. Feladatok az 1982/83. tanévre 1./ Az egyre növelő feladatok megkövetelik az elmélet és gyakor­lat kapcsolatának további erősítését az oktató munkában. Ehhez a kerületi VB adjon segítséget a tagozatnak. A kerület politi­kai, gazdasági, ideológiai helyzetének, feladatainak megismer­tetése a szakcsoportokkal esetenként eddig is megtörtént, de ezt rendszeresebbé kell tenni. 2./ A káderképzés eredményességét nagymértékben befolyásolja a párt­­szervezetek által küldött hallgatók kiválasztása, valamint ta­nulmányi munkájuk és azok eredményének folyamatos figyelemmel kisérése. Javasoljuk, hogy az év beszámoló taggyűlésen a párt­vezetőség számoljon be a káderoktatásban résztvevő párttag hall­gatók eredményéről. 3./ Az esti egyetem oktatási folyamatában erősiteni kell az érzelmi és értelmi nevelést. Ennek lehetőségeit és módszereit a Tagozat­vezetés dolgozza ki. Pl 1 ■n Kinn iianiTim-'-

Next

/
Oldalképek
Tartalom