Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1981-02-12

f I I * Az 5o főből 8 tanár az, aki még nem töltötte be a 3o. életévét. A háromtagú iskolavezetőségből két párttag van. A tanulók létszáma 638 fő, ebből 7o a sportoló-tanulók száma, akik valamely sportágban válogatott kerettagok és intenziv oktatásban vesznek részt, A pártalapszervezet létszáma az 198o-81-es tanév elején 14 fő,volt, majd lo-re csökkent, mivel Román Edit tanuló, akit az 1979~8o-as tanév végén vettünk fel, érettségi után - mint előfelvételis az orvosi egyetemre - munkába állt a János kór­házban. Dr.Ágoston Miklósné, a II.kér.Tanács Művelődésügyi Osztályára került pedagógiai felügyelőnek, Körmöczi György, a II.kér. HNF titkára lett, Németh István igazgató elvtárs nyugdíjba ment és átjelentkezett a körzeti pártszervezethez, így jelenlegi létszámunk: lo fő /4 férfi, 6 nő/, ebből 1 fő 3o év alatti, az átlagéletkor 45,5 év. 1975-ig visszatekintve a tagfelvétel alakulása: 1976 1 fő tanár 1979 3 fő tanár 1980 1 fő tanuló ; Iskolai KISZ Bizottságunk 13 tagú, amely a 9 vertikális alap­szervezetet és a 4 Kilián-kört irányitja. KISZ tagjaink száma: 368 fő, a kiliánosok száma: 161 fő. Az iskolai KISZ munkát 13 patronáló tanár segiti, ebből 3 párttag. A hatékonyabb politikai munka érdekében a pártszervezet létrehozta a "Patronáló , tanárok politikai munkaközösségét", melnyek vezetője a KISZ tanács­adó tanár, aki mint párttag egyben az alapszervezet ifjúsági fele­lőse is. A fenti néhány adattal körvonalaztuk azt a közeget, melyben pártszervezetünk tevékenykedik, amelyből az utánpótlás bizto­sítható. Hogy ez mennyire lesz eredményes, az nagyban függ pártszervezetünk tekintélyétől és az egyes párttagoknak a nevelőtestületben elfoglalt helyétől. Mi mindig reflektorfény­ben vagyunk, velünk szemben magasabb a mérce. Az eddigi tapasz­talatok azt bizonyítják, hogy a pártszervezet munkájáról a tantestület többsége elismeréssel nyilatkozik, főleg mióta a fÁ: >/

Next

/
Oldalképek
Tartalom