Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1980-07-17
» *1 , - 7 -r ii. Török János elvtárs: A hozzászólásokban a bizalmiakkal való foglalkozás vonul végig és a jogaikról szóltak az elvtársak. Itt a kötelességekről is szólni kell, nemcsak a jogokról és ezekre is fel kell készülni. Önmagában a szakszervezet ezt a feladatot nem tudja úgy megoldani, mintha a pártszervezetek segitik őket. A Párt VB határchz-Iza meg a feladatokat a pártalapszervezeteknek, hangsúlyozva a jogokat és a kötelességeket is. Záhorzik Teréz elvtársnő: Úgy érzem pozitiv dolog, hogy a SZOT határozat lehetőséget adott az ágazati szakszervezeteknek, hogy a sajátosságokat figyelembe vegyek. Minden szervezeti struktúra változásnál az operativitást is javitani kell, de meggyőződésem, hogy bármilyen ideális is az előkészítő munka, akkor is maradnak kérdőjelek. A gyakorlati munkában kell nagyon pontosan ismertté tenni a jogokat és a kötelességeket. Ez persze nem azt jelenti, hogy aem lehetett volna jobb az előkészítés . A jelentés, amit a Párt és Tömegszervezeti Munkabizottság és ezen belül Török elvtárs és Major elvtársnő összeállítottak, éxáemben a kerületi tapasztaltokat összegezte. Úgy érzem, hogy nagyon reálisan, a legfontosabb tanulságokat a jelentésben megfogalmazták, ezért a vita ezt csak kiegészitette. Javaslom fogadjuk el a vitában elhangzottakkal együtt a jelentést. Szinte szószerint egyetértek azzal, amit a hozzászólásokban mondtak. Fontos tanulságok vonhatók le a politikai munkára nézve /fiatalok utánpótlása/ melyek politikai munkák egyik gyengéje. Napi politikai tevékenységük szerves részévé kell tenni. A bizalmiak politikai felkészítését és a tájékoztatást minden pártszervezetben nagyon konkrétan meg kell tervezni, nekünk az a feladatunk, hogy a minőséget és a hatékonyságát számon-kérjük. Megkülönböztetett figyelmet fordítsunk a kommunista bizalmiakra. Nagy tanulság, hogy önmagában véve 511 fő munkás bizalmi van. Ezekre még jobban oda kell figyelni. Egy részüknél el kell érni, hogy párt-I tagok legyenek. Meg kell nyernünk őket, hogy partnereink legyenek a feladatok végrehajtásában. Mindenképpen egy nagyon gondos politikai tevékenységről van szó. Fogadja el a VB az előterjesztést, a feladatokat azzal, amit az í elvtársak elmondtak azzal a kiegészítéssel: hogy a 2. pontban jelöljük meg, hogy konkrétan kötelezzük a pártszervezeteket, hogy tervezzék meg az oktatást és az ellenőrzést. Javaslom a jelentést titkári értekezleten ismertessük és a tanulságokat, a feladatokat beszéljük meg a párttitkárokkal. I 2