Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1980-01-17
2. Napirend: Záhorzik Teráz elvtársnő elmondta, hogy a Pártértekezlet szóbeli kiegészítésénéla bevezetőbem egy tömör helyzetképet adna, hogy az öt év alatt milyén feltételek között dolgoztunk országosan és kerületi szinten is. Továbbá is lehetőség nyilna a nemzetközi feltételekről is szólni. Következtetésként le lehet vonni, hogy bár változó feltéelek és körülmények között dolgoztunk, - megállapítható, hogy a politika kedvező feltételei rendelkezésünkre álltak. A politikai munka, a pártszervezetek alkalmazkodó képessége megteremtődött. Azonban módszerében, tertalmában felgyorsításra van szükség, mert ez a feltétele annak, hogy gyakorlati tevékenységünk is eredményessé váljon. | Elemzést, értékelést kiván adni a beszámolótaggyülésekről, a lezajlott választásokról és az irányelvek összegzéséről. A beszámoló taggyűlések tapasztalataiból kiindulva be kellene mutatni, hogy milyen következtetések levonására van szükségünk. Figyelemfelhívás a tennivalókra, azok kiemelése, politikai és gazdasági feladataink meghatározása. Szólni kell a személyi feltetelek oldaláról, a munkaerő átcsoportosításról, a vezetés kérdéséről, a pártszervezeteknek a gazdaságszervező munkájáról. Megfogalmazni az a feladatot, hogy a pártszervezeteknek a fő feladata: a népgazdaság érdekképviselete . Ehhez tartozik a várospolitika. Nagyon fontos a figyelmet felhívni arra, hogy a VI. ötéves tervnek az az alapelve, hogy sokkal szigorúbban kell sorolni, a korlátozott összegekkel a takarékosság szemelőtt tartásával kell gazdálkodni. Nemcsak vállalati vonatkozásban, hanem ez az élet minden területére vonatkozik. A tudat és a magatartás-formáknak a befolyásolása, úgy, hogy a gazdasági feladatainkat, a szocialista jelleg erősítését nem tudjuk megoldani, ha a tudat formálásban nem lépünk előre. Ií Rétegpolitika kiemelése:- a munkások közötti kapcsolat,- a fiatalok és az értelmiség közötti tevékenység- a lakóterületi politikai munkának a továbbfejlesztése. | j A párt belső életének javításáról elkeli mondani, hogy a mi kötelességünk az egész irányitó munkában azt az alapelvet biztositani, hogy a végrehajtást eredményesebben szolgáló gyakorlatot és szemléletet erősitsük. Az előkészítő, elemző munka mellett nagyobb figyelmet fordítottunk a végrehajtásra, ezt még tovább kell erősiteni. Ebben olyan dolgokat is érdemes szóvá tenni, hogy az egységes értelmezésnek ténylegesen szerezzünk érvényt és fof almazzuk meg, hogy mit értünk az alatt, hogy egységes rtelmezés; azt értsük, ami feladatként meg van fogalmazva. } Ó I - | I - —-- lm\ ________m_____W.____________________________________________ -_________________________________i ft I -5-