Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1980-01-17
.. 1 jgBr^ I i 2 1 Zavagyi La.ios PB. titkár elmondja, hogy a VB. már korábban foglalkozott, illetve tárgyalta a Növényvédelmi Kutató Intézet igazgatójának kinevezését. A VB. korábbi ülésén - Csikvári Jenő elvtárs javaslatára - született az a döntés, hogy Záhorzik Teréz PB. első titkár konzultáljon a KB. illetékeseivel. Ez ügyben Romány Pál miniszter elvtárs Záhorzik elvtársnőnek levelet irt. A levél után leültek Vörös József elvtárssal - aki az Intézet dolgozója, a tudományok doktora - beszélgetni, de nem vállalta az igazgatói kinevezést. Sokat töprengtek azon, hogy a VB. elé milyen javaslat kerüljön. Végül még is úgy határoztak, hogy a korábbi javaslatot vitassa meg a testület. Egyetértünk azonban azzal, hogy a kutató intézet élére olyan személy kerüljön kinevezésre, aki a hármas követelményeken túl tudományos fokozattal is rendelkezik, és képes az ügyvezető igazgatóval is együttműködni. Állapítsuk meg, hogy a VB. döntésénél figyelembe vette, hogy Benke elvtárs eddigi tevékenysége során kiváló minősítéseket kapott. Február 1-én lesz egy éve, hogy vezeti az intézetet. Felettesei jól vélekednek és elismeréssel szólnak munkájáról. Kérdések, hozzászólások, észrevételek: Dr.Bene Éva elvtársnő: Mi indokolja Petróczi állás-változtatását? Záhorzik Teréz PB.első titkár; Az, hogy kutatási tevékenysége azonos az Intézet tevékenységével. Neki ez előbbrelépést jelent. Továbbá ez egy támogatandó dolog is, hogy az egyetemről jöjjenek a gyakorlatba és fordítva is. I if Dr.Nagy Ferenc elvtárs: Dr.Petróczi Istvánt javasolja igazgatónak. Most felsorolva f az osztályvezetőket, kiderült, hogy akadémikus és doktor is van közöttük. Benke Gyulának szép pályafutása van, de nincs doktorátusa. Tulajdonképpen az az érv, ami Petróczi ellen szól, az Benke ellen szól még inkább. Tulajdonképpen formálisan az ügyvezető igazgató az operativ igazgató, akinek kevésbé kell tudományos tevékenység, hanem inkább szaktekintély. | Dr.Bene Éva elvtársnő: | Az elmúlt évek tapasztalata alapján elfogadták-e Benke Gyulát? l 7—7! 9 9