Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1979-05-24
►- 7 » KÁDERKÉPZÉS TAPASZTALATAI Az uj oktatási évben feladatainkat, úgy tartalmi, mint szervezeti téren a Központi Bizottság ós Budapesti PB, valamint a kerületi PB munkára vonatkozó határozatainak alapján végeztük. Ennek érdekében a következő feladatokra kívántunk nagyobb figyelmet fordítani:- A Központi Bizottság határozata alapján kiemelt elméleti témák és klasszikus müvek feldolgozására.- A párt megalakulása és a Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulójáról való megemlékezés.- A mai élet - Belpolitika, gazdaságpolitika, nemzetközi politika - kérdéseivel történő kiemelt foglalkozás. I. "j .fe/'-"' : '‘fe: V- fe',;’ ‘ •' A jelenlegi oktatási évben az alapképzésben 120 fő a középfokú káder- I képzésben 756 fő vesz részt. /629 MLEE és 127 fő továbbképzésben, az I 5 vezetőképző csoportban/. A középfokú káderképzésben a párttagok aránya 63 %• Ezek közül közel 63 % 1966 után lett a párt tagja. A jelenlegi hallgatók közUl párt, tömegszervezeti funkciót tölt be közel 30 %. ( A Központi Bizottság 1976 októberi határozata alapján a Minisztertanács /10/1979/III.2./ számú MT rendelet szabályozta a közép és felsőfokú politikai végzettséget nyújtó intézmények körét. Ezzel egyidejűleg rendezte az MLEE-en tanulók szabadságát is. /Ez a tagozaton az első évfolyam hallgatói között okozott problémát, mert ennek alapján az egyetemet végzettek szabadsága csökkent. /A kormányrendelet alapján a kerületi párttagságban a közép és felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma és aránya jelentősen növekedett. így pl. 10 pártszervezetnél a 828 párttag közül az uj besorolás alapján 337 fő rendelkezik közép és felsőfokú politikai végzettséggel. Ez a kerületi középfokú képzés számára azt jelenti, hogy a párttagság jelenlegi arányának növelése nem reális célkitűzés. SzUkséges a pártvezetőségek ujjáválasztása után felmérni politikai iskolai végzettségüket és a középfokú politikai végzettséggel nem rendelkezők tervszerű beiskolázását biztositani. A fentiekből következően az M-L Esti egyetemi beiskolázás csökkenésével kell számolnunk, amelyet már az 1979/QO-as évre jelentkezők száma is mutat. /1978/79-ben 310 jelentkezővel szemben, jelenleg 185 jelentkező vanJ Ezért a következő tanévben fokozott figyelmet kell fordítani a továbbképzés kiszélesítésére az igények felmérése alapján. II. A központi tematika ez évben mindhárom évfolyamra megjelölte azokat a 'V 1 ív 7