Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1979-11-22
Kerületünk párttagsága taggyűléseken vitatta meg az árintézkedéseket, megértéssel és fegyelmezetten fogadta a ll rendelkezéseket. Az igen aktiv vitákon kitűnt, hogy az elv. társakat nem annyira maga az áremelés, hanem inkább az azt kiválté okok foglalkoztatják. Erélyes fellépést sürgettek a gazdálkodás, munkaszervezés fogyatékosságainak megszűntetó- I sere, felléptek a lazaságok, a pazarlás, a visszaélések ellen, fl sürgették a mulasztások elkövetőinek szigorúbb felelősségrei vonását. A bírálatokból a szocializmus ügyének féltése, szeretete, a párttagság segitőkészsége csendült ki. Politikai agitáciéinknak arra kell irányulnia, hogy I ezt a felélénkült aktivitást a munkahelyeken, a helyi pazarlások, szervezetlenségek megszüntetésére, a jobb, hatékonyabb munka feltételeinek kialakítására használjuk ki. I ^ Közoktatás Pártunk XI. Kongresszusa feladatként jelölte meg: 1 "Társadalmunk azt igényli, hogy a fiatalok nevelésében a szi* lárd szocialista világnézet fejlesztése, az általános és szakismeretek oktatása, valamint a folyamatos művelődés igényeinek w felkeltése egymással szoros egységben történjék." E feladatok I megoldása érdekében igyekezett kerUleti Pártbizottságunk mint| den oktatási intézményben a pártszervezeteken keresztül cse& lekvési egységet kialakítani. _______________