Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1979-11-22
Mintegy 180 fő kap rendszeres egélyt, amelynek összejju ge az utóbbi négy évben csaknem duplájára emelkedett és ma átlagosan mintegy 1 300,- forintot te3z ki havonta. Ezen felül a rendszeres szociális segélyben részesülők évente ruha, tüzelő és élelmiszervásárlási segélyt kapnak. Rendkívüli szociális segélyt főleg az alacsony nyugdíjjal rendelkezők kapnak. Ezek száma viszont évről-évre emelkedést mutat. Szociális segélyre kerületünkben az elmúlt négy évben évenként két- 1. -két és félmillió forintot fordítottunk. A szociális-otthoni elhelyezést kérők száma kevesebb § lett. Az igénylők 3-4 hőnap alatt elfoglalják helyüket az I otthonban, kivéve az elme-szociális otthont, ahol éveket kell várni egy-egy üres férőhelyre. Az elmúlt öt óv alatt két Öregek Napközi Otthonát nyitottunk meg. Ezt a gondozási formát szeretik az idős emberek. Összesen 120 fő részére nyújtunk napközben gondozást. Az Örefk gek Napközi Otthonának fenntartására államunk évről-évre nagyobb összeget fordított, amely 1978-ban mintegy 730 ezer forintot tett ki. , , 'a A területi gondozás fedezetére kerületünkben 1978-ban mintegy 64o ezer forintot fordítottunk, a korábbi évek ráfordításainak közel ötszörösét. Nagyjelentőségű az időskorúak Ág foglalkoztatása mind anyagi, mind lélektani szempontból. Az "Auróra" Szociális Foglalkoztatóban évek éta körülbelül 500 fő dolgozik, keresetük havi 400 - 2.500,- Ft között van. A munkalehetőség továbbra is biztosított. 1 :'te „ .