Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.7.a/4)
1978-05-25
- 5 -Dr. Horváth Andrásné Rákosi elvtársat meghívtuk a Végrehajtó Bizottság ülésérenapirendjének tárgyalására, közölte, hogy nem kiván azon résztvenni. Dr. Nagy Ferenc Fel kell hivni a vezetés figyelmét, hasonló megfogalmazásban mint az anyagban, hogy nézzek meg alkalmas -e vezetőnek Rákosi et. ha már második esetben kap fegyelmi büntetést, ilyen rövid idő alatt és ugyanazért.Javaslom, hogy ez a határozatba is kerüljön bele. Hivjuk fel a pártvezetőség figyelmét arra, hogy: a két fegyelmi között is eltelt egy bizonyos idő, tehát nem kell várni addig, amig összegyűl annyi észrevétel, probléma, hogy újra fegyelmi lehet kezdeményezni; előbb kellett volna jelezni a Kér. PB. Titkársága felé ezeket a problémákat - még a fegyelmi megindítása előtt! -. Makovinyi György Az utóbbi években én képviseltem a Pártbizottságot, az Uttörővasut beszámoló taggyűlésein. Tájékoztatnám a Végrehajtó Bizottságot arról, hogy a három fős pártvezetőség közül csak két elvtárs tartozik a Rákosi elvtárshoz, a harmadik a Pál et. a fütőház dolgozója. Kialakult egy olyan észrevételem, érzésem, hogy ha valami probléma van, akkor abban biztos, hogy a Pál et. keze benne van. A Rákosi elvtársnak elég furcsa természete van: egyik oldalról agresszívnek mondható, de ugyanakkor kicsit "atyáskodó", leszerelő a stílusa. Nagyon helyesnek tartom, hogy úgy az állami vezetőit, mint a Magyar Úttörők Szövetsége Budapesti Tanácsát is tájékoztassuk írásban e fegyelmi ügyről és annak kiemeneteléről. En felajáltam a pártvezetőségnek, hogy ott a telefonszámom, bár mi problémájuk, kérdésük van szívesen segítek, hivjanak, vagy ha én nem tudok, akkor a PB Titkárságon eljárok, ezidáig még nem kaptam egyetlen telefont sem. Az tény, hogy Rákosi elvtárs gazdasági szempontból "első osztályú" vezető, ezt minden dolgozó elismeri, csak ott a hiba, hogy a kezdet-kezdetén nem léptek fel stílusa ellen. Ifi --------------------------------* <1 -ITOllHI | ' " ' 9 ■/' ' ' ' 1