Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1977-03-17

í " T~~ T7 ^ ^ ~ i r n \1 i I szintű. Véleménye, hogy ezt nem kellene ilyen kategorikusan kijelenteni mert ez változó. Néhány ilyen apró értelmetlen mondat, kifejezés talál­ható még a 13. oldalon. Mégegyszer hangsúlyozza a már korábban is említett észrevételét, hogy a jelentés túl nagy súlyt fektet az oktatásra - egyébként jónak tartja a jelentést, elfogadásra javasolja. Dr.N.yitrai Ferencné elvtársnő Nagyon jónak, színvonalasnak, lényegretörőnek tartja a jelentést. Jónak tartja azt is, hogy amit az elvtársak nem tudtak megírni az jelentés rövidítése miatt, azt a mellékletek tartalmazzák. A hangvételt jónak tartja, de különösen azt, hogy a minisztérium pártbizottsága igényes a munkatársak politikai, eszmeLfelkészültségére. Helyesli a jelentés 3. oldalán megfogalamzottakat, hogy "Az eszmei-, politikai felkészültség növelésének feladata a gyakorlatban egyrészt szorosan összefonódik a szakmai képzéssel" - két önálló, viszont együtt igaz. Pontatlannak tartja a 13. oldal 3. bekezdését "A jól bevált ....." nem érthető, ha igy van akkor vitába lehetne ezzel szálni. í Dr.Bene Éva elvtársnő 1 Rendkívül részletes, precíz, alapos munka folyik a minisztériumban e területen, saját tapasztalatai alapján a jelentést igy, reálisnak mond­hatja. Alkalma volt a KIM-ben a Marxista-Leninista Esti Egyetemet vég­zettekkel beszélgetnie, ekkor is tapasztalta, hogy mennyire tervszerű és szervezett az oktatás. A kialakult, jó gyakorlatról emlit néhány példát. Meglepte őt, amikor az egészségügyi területen vizsgálták a beiskolázást, hogy sajnos mennyire elvannak maradva a minisztérium gyakorlatától. Ilyen igényességgel, mint a minisztérium ahogy a politikai képzést végzi - nem találkozott máshol. Simon Ferenc elvtárs J } 0 is sajnálattal állapíthatta meg, hogy nem minden pártszervezetnél fog­lalkoznak a pártoktatással megfelelő szinten, kevés a jó kivétel. Java­solja, ho&y a minisztérium tapasztalatainak közkinccsé tételével sokat segíthet más pártszervezetek munkájában. Pontosítja Spilák elvtárs Mercs elvtárs kérdésére adott válaszát. A jelentést elemzőnek, értékesnek tartja. A helyzetet bemutató része nem áll arányban az ott folyó munkával terjedelmében és tartalmában sem. A megállapítások alapján is véleménye szerint jóval több és konkrétabb feladatot lehetne kitűzni. Egyik kulcskérdésnek és problémának tartja, hogy a politikai oktatás hatása jobban mutatkozzon meg a szemlélet és magatartás alakításában - ez nagyon fontos. Érdemes lenne azokat az ok­tatási formákat szorgalmazni,,ami a pártalapszervezetek munkáját közvet­len érintik, segítik. Számára homályos és nem is érti, hogy miért nem folytatják az 1973-74-ben kezdeményezet "pártélet és pártirányitás" tan­folyamot. A pártvezetőségek felkészítése szempontjából a minisztériumban erre szükség lenne. Lehet, hogy a tanfolyam alapján rossz tapasztalatok voltak, ezért maradt^z előbb említett tanfolyam. De célszerű lenne az ilyen témájú tanfolyamot az oktatás középpontjába állitani. Javasolja, hogy 2-3 esetleg 5 témát az elkövetkező időszakban a minisztériumi párt­­bizottság és alapszervezeti vezetőségek közösen vitassanak meg. •I £ | i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom