Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1976-01-22

J­­- 1 , Amikor a pártszervezetektől azt kérjük,hogy tűzzék napirendre a témát,akkor ezekre a tartalmi dolgokra is hívják fel a figyelmet, igy az alctivahálózat bővítésére is,s ahol nem megfelelő a terjesztő, ott cseréljék le. Fogadják el,hogy alapállásunk elsősorban a tartalmi munka legyen, ami - szívből reméli - magával hozza majd a további számszerű növekedést is. A XI.kongresszus anyagának parttagokhoz való eljutását önmagában szép eredménynek tartja, minden párttag és sok pártonkivüli is megvásárolta. Es a nagy jegyzőkönyvvel kapcsolatosan emliti,biztos,hogy nőm pontos a kép,hiszen általában valamelyik családtag megvásárolta, amikor a számo­kat értékelik,ezt is bele kell érteni. Javasolja,hogy a határozati javaslatoknál vegyék figyelembe Zavagyi elvtárs megjegyzését: nivjuk fel a kerületi Tanács közművelődési részle­gének,az adott intézményi vezetők figyelmét,hogy a könyvtárfejlesztésre fordítsanak nagyobb figyelmet. Végül,de nem utolsósorban javasolja,hogy a végrehajtó 'bizottság köszönje meg Dobos elvtársnőnek az elmúlt években végzett lelkiismeretes,szak­szerű,körültekintő munkáját,a pártszervezetekben dolgozó aktívák segit­ségét. S javasolja,nogy a Makovinyi elvtárs által felvetetteket úgy is szívleljék meg,hogy amikor van a társadalmi munkatársak jutalmazása, ezekről az elvtársakről se feledkezzünk meg,s itt a kerületi PB-n is ismerjük el tevékenységüket. A VB.egyhangúlag elfogadta az előterjesztést és az első titkár összefoglalója szerint határozott. A napirendhez meghivott elvtársak távoznak az ülésről. 3. Napirend : Szóbeli kij3gé_s_zitéj3, kérd£S,éj3zrevé_tel,megjegyzés: nincsen Záhorzik elvtársnő: Május 1 előkészítésével kapcsolatban azt kéri,hogy okulva a tavalyi tapasztalatokból, igyekezzenek az egész dekorációt helyi erőből el­készíteni,megteremteni,ne a formalitásokkal törődjenek,a meglevő anyagok­ból dolgozzanak és lehetőleg olcsóbb legyen az egész,úgy az él,mint a belső dekoráció,mert a tavalyi menetdekoráció rettentően üraga volt. Sobor András KISZ titkár: Kiegészítésül szeretné megemlíteni,hogy az Ifjúsági Forradalmi Napok­kal kapcsolatosan néhány rendezvényükben változás lesz. Ismerteti a 111.15-i, IV.4-Í KISZ rendezvények programját. Záhorzik elvtársnó: Javasolja,hogy kiegészítésként vegyék be a kerületi KISZ bizottság által szervezendő programokat. , _ Azt kéri Sobor elvtárstól,nogy jo időben hozza a VB.ele a részletes programot. A VB. egyyáhangúlag elfogadta az irasos javaslatot,az elhangzott kiegészítéssel. //

Next

/
Oldalképek
Tartalom