Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.7.a/4)

1973-05-17

n- t/ ‘ ‘ q • ”• ‘ . ■ • mm*-:.- 8 * A bolpolítikai--társada.Imi kard- sókról szóval helyeslik a műn. kas-paraszt szövetség erősítését, a két nagy osztály közelítésére irányuló politikát, A munkásosztály fogalma, a munkásosztály vezető­­szerepe újra ós újra visszatérő probléma volt, r k A vitában viszonylag keveset foglalkozta nemzetközi kérdésekkel, A dolgozók ós a párttagok tömegkommunikációs színvonalon jól tájéko­zottak, Értik és helyeslik a párt és kormány külpolitikáját, Megelé­gedéssel fogadtok a vietnami háború befejezését, az általunk képvi­selt szerepet és munkát. Vitatott kérdések voltok* az arab, a kinai politika, a nyugat-európai szociáldemokrata pártok szerepe, A párt működése, a pártépités kérdésé-kapcsán többhelyiitt fel­­vetotték_a párt és állampolgári fegyelem szigorításának szükségessé­gét. Az ifjúság nevelésében a szülők felelősségét hangsúlyozták^job­ban kellene érvényesíteni a pártszervezetek felelősségét mind a gaz­dasági mind a politikai kérdésekben. Javítani kell az alapszervezetok­­ben a fegyelmet, a vezetőségek ellenőrző tevékenységét. Legalább a tisztségviselőknél emelni kellene a Társadalmi Szemle, Pártáiét ol­vasóinak körét. A pártsajtótól azt várjak, hogy Írjon figyelem-fel­költőkben, lényegkicmolőbbon. Megítélésük szerint a Központi Bizottság 1972. npvemberLhatáro­­rért zatának feldolgozása kerületünkben.jó színvonalú volt. A-párhuzamos tématárgyalás / PB ülés, taggyűlés, pár Lnap, politikai vitakör, part­­oktatás/ ellenére az érdeklődés, az aktivitás megfelelt a kövotolmó­­’ .nyéknek, A propagandisták és a hallgatók sem tekintenek egyetlen.kér­dést sem lezártnak.Foladatuk, hogy megfelelő propaganda munkával, központi intézkedésekkel a nolyi és a központi akarat fokozásával az elért eredményeket tovább tudatosítsuk. Következetesen lépjünk fel a hiányosságok ellen,,a meglévő és a jövőben kialakuló feszültség""., feloldása érdekében, I| j Y I . ' a ,7% •- Y-rá I'. rá 1 , í ' j .' rái.vfe

Next

/
Oldalképek
Tartalom